A helyzetkihasználásban fölénk nőttek a felvidékiek, ezzel nyerték meg az edzőmeccset.

Jégkorong, felkészülési találkozó
Ferencváros 1-3 MHK Humenné
Harmadok: 0-0, 1-1, 0-2
Gól: Nagy G.

Galéria: FTC jégkorong

Férfi jégkorong csapatunk hazai jégen mutatkozott be az előszezonban. Bár a végeredmény nem néz ki jól, ezt együttesünkre mégsem lehet elmondani, a játék képe biztató volt. Főleg az első harmadban nőttünk nagyon a vendégek fölé, ám a kihagyhatatlant is kihagytuk, valamint ellenfelünk kapusa remekül védett – ez igaz volt az egész találkozóra! Több szólót is kihasználatlanul hagytunk, mondhatni, hogy a helyzetkihasználásunk nem volt túl jó… A második húsz percben aztán kiegyenlítettebb lett a küzdelem, mégis sikerült megszereznünk a vezetést, csapatkapitányunk, Nagy Gergő talált be a harmad hajrájában. Sokáig nem örülhettünk, gyorsan beszedtük az egyenlítő gólt. A záró játékrészben aztán négy-a-négy elleni játékban egy kipattanót dupláztak rá, ezzel lett 1-2. Az utolsó pillanatokban már kapusunkat lehozva rohamoztunk, nagy helyzeteket alakítottunk ki, végül mégis a mi üres kapunkban kötött ki a pakk. De ettől függetlenül elmondható, hogy van anyag hokisaink keretében, kíváncsian várjuk a folytatást!

Zárójeles megjegyzés: a rántott húsos szendvics még mindig isteni!

Csapatunk összeállítása:

Arany (Pleszkán)
Rantanen (A), Karmeniemi – Tóth A., Nagy G. (C), Tóth R.
Jászai, Hegyi – Fitzgerald, Switzer, Walls
Sarcia, Dósa – Tóth G., Pavuk (A), Rafaj
Boros, Lengyel – Farkas, Roczanov, Tóth R.

Fodor Szabolcs

Látszott, hogy ez az első meccs a szezonban. Természetesen voltak hibák, ez ilyenkor teljesen normális. Úgy gondolom, a játékosok hozzáállásával teljes mértékben elégedettek lehetünk, belerakták, amit bele kellett rakni. Az erőnlét is megvan, de a felkészülés ezen fázisában még fáradtabban mozognak, mint amikor már élesítjük a társaságot. Ennek ellenére is megvoltak a helyzeteink ahhoz, hogy megnyerjük a meccset. Talán ez a legfontosabb üzenete a mérkőzésnek, hogy a lehetőségeket ki kell használni. Ha belőttük volna őket, nyerhettünk volna. Nem így lett, és hagytuk az ellenfelet visszajönni a meccsbe, aminek végül vereség lett a vége. Régi mondás, hogy egy lőtt góllal nem nagyon lehet hokimeccset nyerni, ez ma is bebizonyosodott.

Fradi.hu