A clubunkhoz igazoló válogatott játékossal beszélgettek a kézilabdáról, mongol származásáról és még sok minden másról is.

Nagyon jól nyomta a deszkán.
Három-négy éve Nagy Laci ismertette meg velem Füreden a wakeboardot, mindjárt elkapott a láz, azon a nyáron vagy négyszer-ötször vízre szálltam, igyekeztem elsajátítani az alapokat. Nyári hobbinak tökéletes, a vízen ráadásul abszolút ki tudsz kapcsolni.

Pedig úgy repesztett az OMSZK Wakeboard Centrum pályáján, mint aki deszkával a lábán született.
Ez azért túlzás, de elég gyorsan haladtam a tanulással, az pedig, hogy az idő nagy részét nem a vízben, beborulva töltöttem, hanem csúszva, még inkább kedvet csinált hozzá. Olyan sok időm azért nincs wakeboardozni, egy nyáron maximum háromszor-négyszer élhetek a szenvedélyemnek, idén ráadásul jó, ha hat napom volt pihenni. Három edzés között meg kevésbé fűlik hozzá az ember foga.

De kell olykor egy kis adrenalin?
Hogyne.

Mongólia

Büszke vagyok a származásomra, hogy van bennem egy kis egzotikum, szeretnék majd hosszabb időt is eltölteni az országban. Minél több ismeretet magamba szívni, minél több érdekes helyszínt felkeresni, belekóstolni a mongol életbe. A kisfiamnak szerettünk volna mongol nevet is adni, nehéz volt olyat választani, ami viszonylag könnyen kiejthető, de találtunk, így lett Schuch István Dzsargal. Csak Dzsaginak vagy Dzsagának szólítjuk. Jó jel, örömünnep, ezt jelenti.

Kaja

Imádok enni, ha tehetném, folyamatosan repetáznék, sajnos nagyon szeretem a hasamat. Képes vagyok irdatlan mennyiséget magamba tömni, ráadásul igencsak gyorsan, szóval muszáj odafigyelnem a mértékre. Leginkább húst hússal eszem. Édesanyám szokott mongol nemzeti ételeket készíteni, bár azért magyarosította őket. A buuzt úgy készíti, hogy lepénybe beletesz darált húst, hagymát, piros paprikát, curryt, káposztát, legalábbis azt hiszem, ezeket. A főzőtudományom nem az igazi, anyukám viszont nagyon jól főz.

Futás és foci

Szenvedés… Tudom, hogy fontos és hasznos, és hogy le kell küzdeni az előírt penzumot, de harcolni szoktam magammal, hogy sikerüljön, pláne, hogy időre. Az alapozás sosem volt a kedvenc műfajom, csak éljük túl, ez vezérelt, de a munkát kőkeményen el kell végezni, nincs mese. Focizni nem annyira tudok, de lelkes vagyok. Bemelegítésnek is nagyon jó, máskor viszont jutalomjáték. Általában vérre mennek a meccsek, mert mindenki győzni akar. Én is szeretek győzni, úgyhogy oda is teszem magam rendesen.

A bungee jumpingon már túl van?
Igen, eddig kétszer ugrottam, legutóbb néhány hete, amikor korábbi veszprémi csapattársammal, Ligetvári Patrikkal egy fesztiválon jártunk, ő pedig elkezdett piszkálni, hogy „Nem mersz leugrani, úgysem mersz leugrani”, nekem meg ennyi elég. Belelehet vinni sajnos a hülyeségbe, ha bedobják a kavicsot, én utána ugrom. Szeretem próbára tenni magam, és addig küzdök, míg felül nem kerekedem. Szerintem, ha egy élsportolónak nem ilyen a hozzáállása, nem is juthat el a legmagasabb szintre. Sosem szabad feladni.

A brahi átcsap olykor vakmerőségbe?
Nem is tudom… Azért igyekszem az ésszerű határokon belül mozogni, de betojva semmit sem érdemes csinálni, az csak bajt szül.

Akkor zanzásítva: Nagy Laci miatt a wakeboard, édesapja miatt a kézilabda?
Mondhatjuk. Apu, úgy tudom, jó játékos volt, ha az NBI-ben nem is játszott, Németországban igen. De nemcsak a szülői példa hajtott a kézilabdapályára, hanem egy általános iskolai élmény is, amikor végignéztem egy diákolimpiai éremátadást, mindjárt megfogant bennem a gondolat, hogy szeretnék én is ott állni köztük. A pillanat olyannyira belém égett, hogy tessék, egyrészt ma is tökéletesen emlékszem rá, másrészt végleg a kézilabdapálya felé terelt. Tizenkét évesen Csurgóra költözve el is kezdtem játszani.

A tehetsége vagy a munka juttathatta el a legmagasabb szintre?
Eleinte erőben azért kilógtam felfelé, mégis, mint mindent, a kézilabdakarriert is a szorgalmamnak köszönhetem. A tehetség fontos, és egy szintig el is juthatsz vele, de nagyon ritka, hogy valaki pusztán az adottságaival érvényesüljön. Sokáig balátlövő voltam, de abban a másfél évben, amikor a bal és jobb bokaszalagom, valamint a térdszalagom is súlyosan megsérült a súlypontemelkedésemnek lőttek. Zdravko Zovko volt az edző Veszprémben, mi, juniorok is az első csapattal gyakorolhattunk olykor, ő pedig kerek-perec kijelentette, ilyen emelkedéssel nem lehet valaki átlövő. Berakott beállóba, ott ragadtam. Aztán arról a posztról is kikoptam, és egy ideje már csak védekezem.

Nehéz volt elfogadni, hogy „csak” védekezik? Elnyomni magában a góllövés iránti vágyat?
Nem volt vészes, azt mérlegeltem inkább, hogyan tudok a csapatnak a legtöbbet segíteni. Amúgy sem lehet egyszerre támadni és védekezni, ugyanazzal az elánnal biztos nem, valahol spórolni fogsz az energiáiddal, így inkább megpróbálok extrát nyújtani védekezésben. Amúgy is a védekezés mindennek az alapja, abból lehet lerohanni, és ha jól csinálod, teszem azt, huszonnégy gólon tartod az ellenfelet, mindjárt elég huszonötöt dobni negyven helyett, úgyhogy hamar megbékéltem az új szerepkörrel.

Milyen amúgy a mai kézilabda?
Vegyes, a siker receptje is nehezen definiálható. A franciák fizikailag mindenki előtt járnak, erősebbek, nagyobbat ugranak, erősebbet lőnek, ők emiatt emelkednek ki. A nyugatiak, az északiak a gyors játékkal, a spanyolok a taktikai felkészültségükkel. De hogy melyik a követendő nem lehet egyértelműen megfogalmazni, mert egyszer a franciák nyernek, máskor a spanyolok.

Rangadó

Nekem a rangadó évekig a Szeged elleni meccs volt, s ha Szeged, akkor küzdelem, harc, a végső csata. Ez jut róla eszembe. Lehetett bármekkora különbség a két csapat között, azok a meccsek mindig éles összecsapások voltak. Nagyon vártam őket, imádtam abban az atmoszférában játszani, nagy tétért. A győztes találkozókra persze szívesebben emlékszem, az utolsó, vesztes bajnoki döntőnk persze fájó pont. Sajnálom, hogy így búcsúztam Veszprémtől. Ez volt az első alkalom, hogy nem mi nyertünk. De talán az előtte zsinórban aratott hat bajnoki diadal kárpótolja a szurkolókat. A várostól viszont nem búcsúztam, a családom Veszprémben maradt, ott tervezzük leélni az életünket, ami pedig a rangadókat illeti, idén legalább négy lesz nekem belőle: kék-két Veszprém és Szeged elleni!

De milyenek vagyunk mi?
Meg kéne találni a saját utunkat. Azért akadt egy-két jobb eredmény mostanság, mert nagyon jó hangulat uralkodott a csapaton belül, és sokkal több taktikai jellegű edzésre jutott idő. Csak küzdéssel, hajtással nem lehetsz sikeres. Szóval nehéz minket kategorizálni, sok edző járt mifelénk, mindenki más stílust igyekezett megteremteni.

Önben is keverednek a stílusok, hogy maradjunk a megfogalmazásnál.
Két véglet vagyok. Az egyik a nyugodt énem, ez az uralkodó, ha viszont kihoznak a sodromból, kibújik belőlem a vad. Nem tudom, miért van, lehet, az Ikrek jegyem az oka, mindenesetre ahogy a származásomban, a habitusomban is megvan ez a kettősség.

Édesanyja ugyebár mongol.
Ösztöndíjjal tanult a Műszaki Egyetemen, ott találkozott apuval. Szerelem lett, összeházasodtak, itt maradt, nem sokkal később pedig jöttem én, aztán az öcsém.

Mongóliában járt
Anyu is nagyon ritkán jutott haza, ma már valamivel sűrűbben, én egyszer voltam, nyolc éve. Jövőre tervezem hosszabban Mongóliába utazni, akkor viszem magammal a kisfiam és a testvérem is, megmutatom nekik, honnan jöttünk.

A mongol származás mennyire része a mindennapjainak?
Büszke vagyok a kettős származásomra, hogy magyar is vagyok meg mongol, foglalkoztat a mongol történelem, a mongol kultúra. Dzsingisz kán, a tatárjárás, az Aranyhorda története nagyon érdekel, sokat olvasok róla, nézek ismeretterjesztő filmeket. Azt például sokan nem tudják, hogy a mongol birodalom volt a legnagyobb a világon. Nagyobb, mint a római vagy Nagy Sándoré. Kint tudtam meg azt is, hogy a hiedelemmel ellentétben, vagyis hogy Magyarországról a tatárjáráskor visszafordultak, nem teljesen igaz. A fősereg valóban így tett, visszamentek a kánválasztásra, de egy felderítő osztagot előreküldtek az ukázzal, hogy menjetek, amíg nem találkoztok jelentősebb ellenállással, ők pedig elmasíroztak egészen Portugáliáig, aztán az óceánparton visszafordultak, mert nem volt hova tovább. Érdekes az ország históriája, ahogyan a szokásai is azok. Amikor például valaki átad valamit, jobb kézzel átnyújtja, a ballal viszont fogja a könyökét, azt mutatva, fegyvertelen, nem akar hasba szúrni. Minden mongol férfinak volt és persze van rézből készült kis kupája, abból ittak, mert az kimutatja a mérget. Dzsingisz kán apját megmérgezték, azóta él a szokás, amikor kint jártam, én is egyből kaptam a rokonoktól egy rézcsészét, mert az egy férfinak kell, hogy legyen. A családi hierarchia ugyancsak él, megvan, hogy a családfőhöz képest kit hova ültetnek az asztalnál, és persze nagyon is létezik az öregek feltétlen tisztelete.

Ön ugyan messze nem öreg, a nacionáléja mégis jelentős. Mi jelentette eddig karrierjében a legnagyobb örömöt?
Volt egy szlovénok elleni vb-selejtező még a londoni olimpia előtt, amikor kint kikaptunk hárommal, a veszprémi visszavágón meg mentek már öttel, tizenöt perc alatt mégis sikerült megfordítani a partit, az azért nagyot szólt, hát még az olimpia. Az Izland elleni meccs felejthetetlen, elmesélni lehetetlen, az ilyet át kell élni. Arra is bizonyítékul szolgál amúgy, hogy a győzelemben mindig hinni kell, az utolsó utáni pillanatig. Azért idézzem fel? Eggyel vezettek ugye, volt hátra talán öt másodperc, kaptak egy hétméterest. Fazekas Nándi kivédte lábbal, aztán minden játékosunkat le akarták tépni az izlandiak, de végül megkapta Lékai Máté, ő három ujjal fogta a labdát és lőtte az egyenes félmagast, amit tanítanak, hogy nem szabad, de bedobta. A másodszori hosszabbítást nyertük meg, eufória a köbön. Ma is libabőrös leszek, ha rágondolok.

Az elődöntő viszont, amikor egy góllal kikaptunk a svédektől, az elszalasztott nagy esély?
Igen, úgy garantált lett volna a dobogó, és egy olimpiai érem mégiscsak szépen festene, de az a vereség inkább csak fájdalmas, a Veszprémmel a Kielcétől elszenvedett BL-finálébeli a totális megsemmisülés.

Amerikai álom

Az amerikai foci meccseket szeretem, bár annyira fanatikus azért nem vagyok, hogy hajnalig is fennmaradjak, általában az ismétlést nézem meg. Tetszik az NFL, az is, hogy mennyire profi a liga, az is, hogy mennyire profik a csapatok. és hogy milyen alaposan felkészítik a játékosokat, ők pedig szédületesen gyorsak, káprázatos ütközéseket látni, lenyűgöz, amikor egy labdáért repül valaki négy métert, és elkapja. A taktikai felkészítés, ahogy megpróbálnak túljárni a másik csapat eszén, ugyancsak imponáló. Az amerikai kosárlabda szintén bámulatos, elképesztően gyorsak az NBA-játékosok, emelkedésük fantasztikus.

Hetesekkel buktak azután, hogy már kilenccel is vezettek. Végiggondolta azóta, mi lehetett az oka?
Vagy ezerszer. Lehet, magunk is elhittük legbelül, hogy megvan, de számos apró hiba vezetett a fiaskóig, nem lehet egyetlen dolgot kiemelni. Ha csak egyvalamit másképp csinálunk, nyerünk eggyel. Ezer apróság döntött.

Idén a négyes döntő sem jött össze. Lehet, a Veszprém azóta sem heverte ki a pofont?
Könnyen lehet. Akkor nekünk, játékosoknak nagyon nehéz volt továbblépni, mindenkit megfogott a kudarc. Én már nem valószínű, hogy valaha BL-győztes leszek, ennek tükrében még jobban fáj.

Idén továbblépett. Mi döntött a Fradi mellett?
A jövőkép, amit felvázolt a Ferencváros. Sok jó magyar játékos van, aki keveset játszik klubjában, ők nálunk kiteljesedhetnek. A Fradi esélyt kínálhat a válogatott vagy a válogatott közelében járó fiatal játékosoknak, remélhetőleg a nemzetközi porondra kilépve. Ha ebben kicsit is tudok segíteni, már boldog
leszek.

SportKrém / NS