A Haladás ellen duplázó Lanzafamét kérdezte a sportnapilap.

– Nagy kő esett le a szívéről?
– Nem bántam, hogy bement… Nem azt mondom, hogy ideges lettem volna attól, hogy még nem született meg az első gólom zöld-fehérben, de egy csatárnál mindig döntő, hogy új klubjában mikor szerzi meg az első gólját. Ha hetekig nem jön az első, olyan görcs telepedhet rá, amilyet mindenképpen el szerettem volna kerülni. Azért sem izgultam, mert tisztában vagyok a képességeimmel. Tudtam, előbb-utóbb jön a gól.

– Jött is! Hogyan emlékszik vissza az elsőre?
– Nem volt nehéz dolgom. Hatvan-hetven százalékban a labdát szerző Lovrencsics Gergőé és a gólpasszt adó Varga Rolandé az érdem. Szép támadás volt, nekem középen csak arra kellett figyelnem, hogy valahogyan elszakadjak a védőktől.

– A tizenegyesnél előre eldöntötte, hogy a jobb alsóba rúgja a labdát?
– Figyeltem Király Gábor mozgását. Minden mérkőzés előtt időt szánok a soron következő kapus elemzésére, a szombathelyi játékosról is sok videofelvételt néztem meg. Tudtam, kivár az utolsó pillanatig, szinte szuggerálja, hogyan reagáljon a vele szemben álló futballista, és ezzel gyakran meg is zavarja a rúgót. Nem véletlenül védett sok büntetőt pályafutása alatt. Ezúttal én is kivártam, és úgy látszik, én voltam a türelmesebb.

– A Haladás ellen a Ferencvárosba kerülése óta először játszott előretolt csatárt, korábban rendre amolyan árnyékékként futballozott. Melyik poszt ízlik jobban?
– Ha előrébb vagyok, több lehetőségem adódik gólt szerezni, ha hátrébb szerepeltetnek, jobbára az előkészítésben jeleskedem. Ilyen egyszerű. Egyik sincs az ellenemre. A múlt héten az MTK ellen egy sorral hátrébb futballoztam, jött is a gólpassz, ezúttal a Haladás ellen elöl kezdtem, és két gólt szereztem. Mindkét poszt közel áll hozzám, Thomas Doll dönti el, hol számít rám. Tapasztalt, jó edző, pontosan tudja, hova kell engem állítania ahhoz, hogy aznap a legnagyobb hasznára legyek a csapatnak.

– Belülről is úgy érezte, hogy a Haladásnak kevés esélye van a pontszerzésre?
– Igen. Sima mérkőzés volt. Miután egyenlítettek, és egy egy lett az eredmény, akkor sem ijedtünk meg. Egy pillanatra sem bizonytalanodtunk el, bíztunk magunkban, aminek az lett az eredménye, hogy rövid időn belül két gólt is szereztünk, és jóformán a hatvanadik perc után eldöntöttük a mérkőzést.

– A közvetítések során is jól látszik, hogy a pályán milyen sokat kommunikál a csapattársaival. A félidőben az öltöző felé vonulva Miha Blaziccsal beszélgettek percekig, majd amikor Böde Dániel csereként beállt, neki veregette a vállát hosszasan, és úgy tűnik, Varga Rolanddal is jó barátok. Ennyire fontos a kommunikáció?
– Nagyon! Mindig is sokat beszéltem a pályán, és most nem arra gondolok, hogy a játékvezetőnél reklamáltam. Sokkal inkább arra, hogy fontosnak tartom, a pályán lévő csapattársaimmal biztassuk, hajtsuk egymást, és ha úgy látjuk, valaki hibázott, javító szándékkal szóljunk neki, hogy legközelebb ne kövesse el ugyanazt a hibát. Az öltöző felé tartva Miha Blaziccsal is egy-két apró hibát beszéltünk meg, azt, hogy mire kell jobban figyelnünk a folytatásban.

– Az angoltudása egyre jobb, míg két éve alig-alig tudott megszólalni, ma már szinte folyékonyan beszél. Angolul kommunikál mindenkivel?
– Varga Rolanddal és Miha Blaziccsal olaszul, Leandróval portugálul, Thomas Doll-lal hol olaszul, hol angolul, a többiekkel pedig kizárólag angolul. Nemzetközi társaság a miénk, az évek alatt itt, Magyarországon szerencsére egyre jobban rám ragadt az angol nyelv, de akkor sem ijedek meg, ha magyarul szólnak hozzám. Értem, amit mondanak, az más kérdés, hogy felelni nem igazán tudok – egyelőre.

– Milyen nyelven kapta a legtöbb gratulációt a Haladásnak lőtt dupláját követően?
– Olaszul. Sok otthoni barátom látta a híreket, rengetegen írtak.

– Hogyan ünnepelt szombat este?
– Olasz vagyok, naná, hogy olasz étterembe mentem, és igazi, vékonytésztás pizzával koronáztam meg a napot. A feleségem mellett velem tartott néhány csapattársam is. Elárulom: ők is pizzát rendeltek…

NSO