A “Szakosztályok az Arénában!” programsorozat keretein belül látogatnak ki az Üllői útra.

Az FTC-DVTK mérkőzésen az FTC vízilabda szakosztályának női csapata települ ki a Groupama Arénába. Az olimpiai bajnok Gerendás György szakmai igazgató, és Béres Gergely vezetőedző irányításával készülő csapat az elmúlt idényben történelmet írt, hiszen korábban az FTC még soha nem indított női együttest az OB I-es bajnokságban. Az első szezon remekül sikerült a lányok számára: a bajnokságban a 4. helyen végeztek, míg a Magyar Kupában a bronzérmet szerezték meg!

A kitelepülés 16.30-kor kezdődik a családi szektor alatt, ahol minden érdeklődőt szeretettel várunk! Medence hiányában a drukkerek a szárazföldön is kipróbálhatják, milyen kapura lőni egy vízilabdával, megismerkedhetnek sportolóinkkal, lehetőség nyílik a dedikálásra, mi több, az igazán szerencsések a teljes csapat által dedikált vízilabdasapkát is nyerhetnek!

Az FTC vezetősége szeretne lehetőséget adni a labdarúgáson kívüli, talán kevésbé reflektorfényben szereplő sportágaknak, hogy a labdarúgócsapat közönségének bemutatkozhassanak. Emiatt a tavaszi szezon minden hazai bajnoki mérkőzésén egy-egy szakosztály kitelepül a Groupama Arénába. Ennek köszönhetően szurkolóink személyesen ismerkedhetnek meg az FTC szakosztályaival, a lehetőségekhez mérten, akár ki is próbálhatják az adott sportágat, és minden lényeges információt megtudhatnak a sportolókról, mérkőzésekről, toborzásról! A „Szakosztályok az Arénában” programsorozatnak köszönhetően a tavaszi idény végére a remények szerint szurkolóink egy átfogóbb képet kapnak arról, hogy mi is az a Ferencvárosi Torna Club, mennyi különleges és szerteágazó sportág fut a zöld-fehér színek alatt, hány kivételes sportember, edző dolgozik fanatikusan, és küzd hétről-hétre a Fradi hírnevéért, a Fradi Családért, ezáltal a szurkolókért is!

Fradi.hu, a Diósgyőr elleni bajnoki alatti további programokról ide kattintva olvashattok.

Az alábbi videókból kiderül, milyen jó hangulatú eseményre lehet számítani: