Botka Endre szerint 1-0-ra nyerünk a Maccabi vendégeként egy hét múlva – így legyen!

Botka Endra

Teljesen felkészültünk az ellenfélből, nem tudtak meglepni minket . Ami ennél is fontosabb volt, hogy a Maccabi nem tudott mit kezdeni a zárt védekezésünkkel, 90 percig küzdöttünk, hajtottunk, csináltuk a dolgunkat, szinte végig az történt a pályán, amit mi akartunk, de sajnos ez sem volt elég. Természetesen bosszantó, hogy gólt kaptunk, ráadásul ennyire szerencséset, és így a győzelem is kicsúszott a kezünkből, de nem gondolnám, hogy aggódnunk kéne. Már most az az érzésem, hogy sokkal egységesebbek leszünk, mint az előző szezonban. Nagyon hamar beilleszkedtek az új emberek, gyakorlatilag ebben az összeállításban még nem is játszottunk, mégis éreztem az összeszokottságot a pályán belül. A visszavágón nyerünk 1-0-ra! Ha nem kaptuk volna ezt a gólt, akkor is mindenképpen lőnünk kellett volna egyet a visszavágón a továbbjutáshoz, ebben biztos vagyok. Éppen ezért nem változott semmi, belőjük azt az egyet, hátul pedig lehozzuk nullára.

Kjartan Finnbogason

Nagyszerű játékosokkal vagyok körülvéve, az első perctől úgy éreztem, mintha már rég együtt futballoznánk, és ez meccsről meccsre csak jobb és jobb lesz. Az eredmény miatt természetesen csalódott vagyok, de a hangulat és a mutatott játék kárpótolt. Van egy hetünk, hogy még ennél is jobbak legyünk a visszavágón, megvan az erő a csapatban, hogy győztesen jöjjön ki ebből a párharcból. Ugyanilyen kreatívan kell játszanunk, mint ma. Biztos vagyok benne, hogy az idegenbeli találkozón is lesznek helyzeteink, ha ezeket a mainál is jobban tudjuk kihasználni, akkor nem kérdés, hogy reális esélyünk van a továbbjutásra.

Origo