Orvosira várjuk, helyi lapok szerint, a kiszemeltünket.
Több izraeli lap úgy tudja, hogy a Fradi megegyezett az egyébként Magyarországon edzőtáborozó Bejtár Jeruzsálemmel (tegnap 2-2-t játszottak a Csákvárral), hogy háromszázezer euróért megvesszük az Izraelbe visszatérni nem szándékozó Marcel Heistert. Azt is megírták, hogy számos más kérő is volt, a játékos azonban ide szeretett volna jönni – így ma már orvosi vizsgálatra is várjuk a július végén huszonhat éves horvát-német futballistát.

A Bejtár, ahogy jeleztük, jogi lépéseket tervezett a játékossal szemben, de Eli Tabib tulajdonos és a menedzsmentjogokkal rendelkező Eli Ohana vitájának köszönhetően üres a kassza, a befolyó összeg pedig „oxigénhez juttatja a klubot a következő időszakban„.
A 182 centi magas balhátvéd a Hoffenheim utánpótlásában is megfordult, de – 26 Regionalligás meccs után a Hoffenheim II-vel – valódi felnőtt karrierjét Horvátországban, a Zadarban kezdte. 102 horvát és 64 izraeli élvonalbeli találkozó van a lábában és nyolc nemzetközi kupás selejtezőmeccs.
A villámgyors Heistert a hétvégén összehasonlítottuk a többi kiszemelttel és Marquinhossal (aki már Dallasban van, s bármikor aláírhat Lamahékhoz). Amennyiben aláír, ő lesz a hatodik nyári igazolásunk Sigér Dávid, Abraham Frimpong, Matías Rodríguez, Kjarten Henry Finnbogason és Davide Lanzafame után.




