Hétvégén a Népligetben volt a Fradi első csapatát korábban már irányító szakember.

A csakfoci.hu információi szerint Prukner László visszatér a Fradihoz, és ő veszi át a Ferencváros utánpótlásának irányítását azok után, hogy múlt kedden menesztették a német Theo Schneidert az utánpótlás szakmai igazgatói posztjáról.

A csapat korábbi trénere szombaton már a helyszínen, a Népligetben tekintette meg az U17-es osztályozó első mérkőzését is, amelyen az FTC 0-0-s döntetlenre végzett az UTE együttesével (a visszavágó szerdán lesz). Mint ismert, a párharc tétje, hogy mely egyesület U16-os, U17-es és U19-es csapata indulhat jövőre az első osztályban, és mely klub csapatai lesznek csak másodosztályúak.

Úgy tudjuk, az edző már leendő feladatai miatt is járt akkor a Népligetben, ugyanis ő vezeti majd a teljes utánpótlást a zöld-fehéreknél a jövőben.

Orosz Pál, FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója egyébként már utalt rá, hogy magyar szakember lehet Schneider utódja.

Prukner 2010 nyarán került a Fradi felnőtt csapatának élére, és bronzérmet szerzett a bajnokság végén. 2011 augusztusában azután mondott le, hogy az együttes a bajnokságban öt nyeretlen meccsel kezdett, az Európa Ligában pedig az Ulisses búcsúztatása után hosszabbításban kiesett az Aalesunddal szemben.

forrás: csakfoci.hu