Ha nem nyerünk idegenben és utána újra itthon, búcsúzunk az élvonaltól…

Futsal, NBI, rájátszás, a 9. helyért, 1. mérkőzés
Ferencváros 0-1 (0-0) Bőny

Beszámoló: FTC futsal, Futsal Hungary

A mérkőzés vége előtt egy perccel csapatkapitányunk, Komáromi Péter került ziccerbe, a játékvezető azonban érthetetlen módon faultot fújt. Az ítélet után kapitányunk elvesztette a fejét, és két sárga lappal kiállították. Az emberelőnyből két ziccert alakított ki a Bőny, az elsőt Tóth hatalmas bravúrral védte, a másodikat azonban Bogyó Károly a kapuba passzolta egy perccel a vége előtt.

Tóth Gy. – Safar, Komáromi, Andorka, Horváth B. – Vámosi (k), Birinyi, Juhász, Dénes, Bencze, Vattamány

Játékos-edző: Safar Tony

Machalek Attila

Azt gondolná az ember, hogy már mindent látott, ami előfordulhat egy ilyen mérkőzésen, aztán kiderül, mégsem. Hiába játszottunk koncentráltan, és szervezetten, egy fegyelmezetlenség mindent megsemmisített. Erre az esetre nincs mentség, bár volt, aki nála is nagyobbat hibázott. Leginkább az, aki olyan embereket küld olyan helyre, aminek nem éri el a szintjét, és ezáltal olyanokat hibázik, aminek a következménye a hasonló esetek, amelyek befolyásolhatják csapatok sorsát, jövőjét, mindezt következmények nélkül…