Ismét a “leállósávban” előzött az MTK, megérdemelten győzte le csapatunkat a bajnoki döntő első mérkőzésén.

Női labdarúgás, NBI, rájátszás, döntő, 1. mérkőzés
Ferencváros 1-3 (1-0) MTK
Gól: Bulatovic

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1-0 az MTK javára.

Németh – Mosdóczi, Zlidnis, Szeitl, Szabó – Bognár (Pusztai, 64.), Fenyvesi, Csiki – Poljak, Bulatovic, Kocsán

A nem túl szurkolóbarát időpontban rendezett meccsen remekül kezdtünk, már a harmadik percben megszereztük a vezetést, miután a kék-fehérek kapusa elpasszolta magát, a labdára Bulatovic csapott le és be is lőtte az ajtó-ablak helyzetet. Ami úgy nézett ki, hogy megnyugtatott minket, túlságosan is. Ezt egy óriási kapufa is jelezte a vendégek részéről, akik veszélyesebben játszottak nálunk, több helyzetet is vagy kivédekeztünk, vagy ők puskáztak el.

A félidőben bajnoki címet nyerő U14-es utánpótlás csapatunkat köszöntötték, valamint az ezüstérmes MTK is ekkor vehette át az érmeket, gratulálunk a kicsiknek!

A folytatásban úgy indított az MTK, ahogy korábban mi, pillanatok alatt kiegyenlítettek, majd keményen küzdöttek, de igazán nagy helyzetek nem alakultak ki, csak a mérkőzés hajrájában. Egy komoly ziccert mi rontottunk el előbb, Poljak révén, akit remekül ugrattunk ki a jobbszélen, ám hiába vihette egyedül Szőcsre, a hálóőr védte a lövését. A veszélyes kontrákból viszont egyet belőtt ellenfelünk, majd az utolsó pillanatokban a kegyelemdöfést is bevitték és behúzták a döntő első mérkőzését.

Folytatás egy hét múlva a Hungária körúton.