A nigeri légiós érett gondolkodásról tesz tanúbizonyságot alábbi interjújában.
Fél óra is eltelt, mire elindultam zuhanyozni. Nem is emlékszem, mikor ültünk utoljára ilyen hosszú ideig a helyünkön mérkőzés után. Nagyon csalódottak voltunk, néhányan a cipőjüket tisztítgatták, mások bámultak maguk elé… Nem akartuk elhinni, hogy miután megszereztük a vezetést, a Vasas kiegyenlített, ráadásul úgy, hogy alig jöttek át a térfelünkre. Hibáztunk. Nem csak azért, mert addigra 3-4 góllal kellett volna vezetnünk, ilyen körülmények közt nem szabad gólt kapni, Több, mint tizenegyezren voltak a lelátón, a gólunk után mindenki talpon volt, örömében ugrált, azt a néhány percet, másodpercet ki kellett volna húznunk. Azóta egyszer sem néztem vissza a szituációt, de a keddi edzés előtt erre is sor kerül. Nem lesz boldogító látvány.
Séta közben jól lehet gondolkodni. Budapest szép város, gyönyörködtem a látványban, a séta végére arra jutottam, le kell zárni a szombat estét, a Vasas elleni pontvesztést. Fel kell emelnünk a fejünket, és kedd reggel úgy megjelenni az edzésen, hogy a lehető legjobb állapotban vagyunk. Fizikailag és lelkiekben is – az utóbbi lesz a nehezebb. A sorsunk már nem a mi kezünkben van, de hiszek benne, hogy a Videoton is hibázik. A labdarúgásban minden előfordulhat: ezt bizonyítja a Vasas-meccs.
– Amadou Moutari
(Nemzeti Sport)