Középpályásunk arról is beszélt, milyen tervei vannak az aktív pályafutása utáni időszakra.

– Különböző sérülések miatt idén csak két mérkőzésen léphettél pályára. Milyen állapotban vagy most, mik a legfrissebb információk?

– Még a szezon elején volt az agyrázkódásom, utána vissza tudtam térni, végig is csináltam télen a felkészítést, jó állapotban voltam, ezt az edzési adatok is mutatták. Az utolsó edzőmérkőzésen azonban, amikor volt a páros meccsünk – a stadionban a szlovén csapat ellen, másnap pedig a műfüvön -, izomsérülést szenvedtem, ráadásul különböző helyeken. Időközben volt egy komoly szájsebészeti műtétem is, ahol komolyabb gyulladásos részt távolítottak el, ez szerepet játszhatott az izomsérülésekben. Most a rehabilitáció zajlik, bízom benne, hogy hamarosan olyan állapotban leszek, hogy a csapattal tudok edzeni. Megteszünk mindent, hogy még a pályán is segíthessem az együttest, mert az idő egyre jobban szűkül.

– Úgy készülsz, hogy ez az utolsó szezonod?

– Most csak arra koncentrálok, hogy bajnokok legyünk. Ennek rendelek alá mindent, az én jövőmről utána ráérünk beszélni.

– Függ az esetleges folytatás attól, hogy a Fradi bajnok lesz-e?

– Nem, nem mondanám, hogy ettől függ.

– 1997-ben, 16 évesen igazoltál ki külföldre, amikor ez még kevésbé volt szokványos. Most vagy akkor volt nehezebb légiósnak állni? Neked mi volt a legnagyobb változás?

– Szakmailag és emberileg is óriási kihívás 16 évesen megbirkózni ezzel. Utólag azt mondom, nagy dolog beilleszkedni, megfelelni, kiemelkedni. Ha kiérkezel, csak egy vagy a sok közül, ott kezdődik el az igazán kemény munka, a bizonyítási kényszer. A konkurencia akkor is nagy volt, most is az. Talán most annyival könnyebb, hogy a klubok scouting rendszere sokkal jobban kiépült, mindenki fenn van a térképen. Ha valaki érdekes játékos, hamarabb megkaphat egy lehetőséget.

– Mi segített abban 16 évesen, hogy a nehezebb időszakban is kinn maradj? Nem akartál egyszer sem hazajönni?

– Nem, soha nem volt ez bennem. Nagyon jó helyre, világszinten is az egyik legjobb edző keze alá kerültem. Norbert Elgerthez, aki azóta is világbajnokok sokaságát nevelte ki: Draxlert, Özilt vagy például Neuert. Voltak nehéz pillanatok, de én élveztem a kintlétet, és bizonyítási vágy volt bennem.

– Tajti Mátyás nyilatkozta azt többször is az elmúlt időszakban, hogy Barcelonában kiközösítették, ezért nem is vágyik vissza a katalánokhoz. Te a 16 éves légióskodásod alatt tapasztaltál hasonlót?

– Soha. Nem is találkoztam ilyennel, hogy nemzetiség miatt bármilyen megkülönböztetés lett volna. Lehet persze, hogy Katalóniában speciálisabb a helyzet. De a mai világban annyira globális minden… Ott van például a Frankfurt, ahol 17 különböző nemzetiségű játékos van a keretben. Minden támogatást megadtak nekem, de azzal élni is kellett. Nem a nemzetiség számít, hanem a teljesítményed a pályán és azon kívül. Az, hogy mennyire tudod visszaadni, amit a klubtól kapsz. Nálunk volt például egy német tanárnő, aki hetente háromszor foglalkozott velem, meg sem fordult a fejemben, hogy nem jelenek meg. Rajtad is múlik ez az egész. Ugyanakkor nekem fontos volt, hogy megtartsam magam, a személyiségem, a képességeim, ami miatt akartak a klubnál.

– Egyik gyerekkori edződ, Horváth „Api” László azt nyilatkozta rólad, hogy kiemelkedő képességű és nagyon szorgalmas voltál gyerekként. Tehetségesebb vagy tudatosabb voltál, mint más?

– A tehetséget mások ítélik meg. A díjakból, amiket kaptam, a csapatban betöltött szerepemből ez egyértelmű volt, de ezt külső emberek mondják ki. A tudatosság pedig a szorgalomból jött. Nagy vágyam volt, hogy válogatott legyek, bekerüljek a Fradi NB I-es csapatába. Az ember gyerekként, amikor fogalmazást ír a vágyairól, azt célozza meg, hogy világbajnok akar lenni. Ilyen álmaim nekem is voltak. A szorgalom valamilyen szinten veled születik, valamilyen szinten neveltetés kérdése, de rám ez jellemző volt az edzésen és az iskolában is.

– Jó tanuló voltál?

– Tizennégy évesen megkaptam Demszky Gábortól a jó tanuló, jó sportoló díjat. Egyedül hetedikben voltam 4,9, amúgy elsőtől végig kitűnő voltam. A házi feladataimat mindig meg akartam csinálni, nem szerettem úgy bemenni, hogy nem vagyok felkészült.

– Egyik korábbi edződ, Jürgen Klopp BL-döntőre készülhet, ha a Roma nem hajt végre egy újabb csodát. Bódog Tamás korábban azt mondta róla: a falon is átment volna érte, annyira magával ragadta a mentalitása. Rád milyen hatással volt?

– A médiában egy mindig mosolygós, jókedvű embernek látszik. Ami igaz is, mindig a megfelelő pillanatban a megfelelő szavakat találja meg – attól függően, hogy épp a médiával vagy a játékosaival beszél. Emellett nagyon következetes. Amit kiszab feladatként, azt kőkeményen megköveteli. Nincs pardon. Először esetleg „csak” leszedi a fejedet, de azt akkor mindenki egyértelműen megérti. Be kell állni a sorba. Hamar nagy bizalmi viszony alakult ki közöttünk, pedig nem az ő igazolása voltam, én előbb írtam alá, mint ő. Aztán beválasztott a csapatot képviselő bizottságba, teljes bizalmat adott, amit sikerült meghálálnom.

– Kik szerinted azok a 18-20 éves magyar fiatalok, akikben a legtöbb a potenciál?

– Nehéz kérdés. Ha összehasonlítjuk a 18-19 éveseket a németekkel például, hol járnak… Én is megtapasztaltam ugyanezt Götzével, Hummelsszel, Sven Benderrel, akik kész játékosok voltak ennyi idősen. Ahhoz itthon sok hiányzik még a játékosoknak, sokat kell előrelépni, hogy ilyen szintre eljussanak.

– Hogyan lehet motiválni szerinted egy fiatalt, aki már 18 évesen sportautóval jár? Igaz, ez nem feltétlenül csak „magyar probléma”.

– Mindig az a legfontosabb kérdés – ha gyerekekkel, fiatalokkal foglalkoznék, biztosan ezt tenném fel nekik -, hogy miért fociznak, mi a motivációjuk, a hajtóerő? Ahol külső dolog mutatkozik meg 15-16 évesen, és valakit csak az anyagiak motiválnak, az nem jár jó úton. Ha az van benned, hogy el akarsz kerülni egy nagycsapathoz, és folyamatosan jól teljesítesz, úgyis lesz lehetőséged, hogy vegyél egy jó autót, és megfelelő egzisztenciát alakíts ki. De nem jó út, hogy manapság már 14-15 évesen sokan ez alapján döntenek, hogy hol játszanak.

– Milyen karrierlétra jó szerinted egy mai 15-16 évesnek?

– Ez az egyéntől és a lehetőségektől is függ. Az a legfontosabb, hogy mindenképp téged akarjanak, és ne az legyen, hogy valahova be van erőltetve az ember. Utána pedig ki kell emelkedni a csapatból.

– Amikor hazaigazoltál, nyilván még azzal a céllal tetted, hogy a válogatottban is folyamatosan játssz, ez azonban már nem sikerült. Szerinted miért?

– Amikor hazajöttem, azért Dárdai irányítása alatt még a válogatott tagja voltam, de a játékritmusból többször kizökkentem, nem voltam állandóan készen arra, hogy oda is meghívjanak. De ez nem bántott.

– Az sem bánt, hogy a hollandok elleni 8-1 lett így az utolsó találkozód?

– Senki nem egy ilyen utolsó meccsen szeretne részt venni. De a kudarc is hozzátartozik a focihoz, abból is föl kell tudni állni.

– Szerinted képességekben jobb volt az a válogatott, amelyik kijutott az Eb-re, mint azok, amelyekben korábban sokáig szerepeltél?

– A keret nagyjából azért ugyanaz volt. Előtte is volt két nagyon jó selejtező-sorozatunk, amelyben pontszám alapján odaértünk a harmadik helyre, ami azonban akkor még nem jogosított fel a playoffra. De ez nem veszi el az érdemet a csapattól, amely kijutott, és fantasztikus Eb-n vett részt. Én is nagyon örültem neki. Jó volt látni, hogy akikkel az egész karrierem alatt játszottam, Király Gabi, Juhász Roli, Gera Zoli ott voltak.

– Tudtad teljesen kívülállóként nézni, úgy, hogy nem volt benned hiányérzet?

– Óriási dolog, hogy ők átélhették ezt. Ez ilyen dolog a fociban… Reus például kétszer lemaradt a vb-ről sérülés miatt, most világbajnoknak mondhatná magát… Előfordulnak ilyenek.

– Belgiumi korszakodból is ismerős lehet Georges Leekens. Akár függetlenül az eddigi két meccstől, szerinted jó döntés volt a kinevezése?

– Jól ismert személy. Nagyon tapasztalt edző, aki a belga csapat alapjait lerakta. Sok helyen járt, és sikereket ért el. Amikor először hallottam a nevét, pozitívan meglepődtem, hogy a szövetség egy ilyen eredményekkel rendelkező edzővel tudott megegyezni. Aztán majd a jövő eldönti, hogy jó döntés volt-e.

– Kimondott cél, hogy ki kell jutni az Eb-re. Szerinted ez a realitás?

– Az emelt létszámmal nagyobb az esély. Igaz azonban, hogy most itt van a Nemzetek Ligája, amely ugyan egy újabb lehetőség, de szerintem könnyebb volt csoportharmadikként playoffot játszani egy selejtezőcsoportban. Nehéz feladat lesz, az biztos. Fantasztikus lenne persze hazai rendezéssel 60 ezer néző előtt Eb-meccset játszani. Az MLSZ jó munkát végzett sportpolitikai szempontból, komoly előrelépések történtek. Beszélgettem egy eseményszervező cég elnökével, amely az UEFÁ-nak dolgozik, téma volt a 2020-as Eb is, hogy mekkora kihívás 12 országgal megrendezni. Szóba került a budapesti helyszín, nagyon pozitívan beszéltek róla, semmi kétségük, hogy megfelelőek lesznek a körülmények. Jó lenne, ha ez a csapat részvételével párosulna.

– Korábban többek között a BL-mérkőzések alatt is dolgoztál szakértőként. Úgy tűnt, élvezed azt a munkát is, miért lett vége?

– Én is úgy éreztem, hogy jól ment, és nagyon komolyan is vettem, sokat készültem rá, de a foci szempontjából plusz teher volt, késői meccsek voltak, ami nem optimális. De a későbbiekben mindenképp el tudom képzelni, hogy folytatom, ha lesz megfelelő alkalom.

– Az UEFA képzésén olyan oktatáson veszel részt, ahol többek között Gaizka Mendieta, Youri Djorkaeff, Maxwell vagy Kolo Touré az osztálytársad. Mit tanultok pontosan, hogyan szeretnéd ezt hasznosítani a jövőben?

– Legutóbb Londonban voltunk, mind a négy napnak különböző súlypontja volt. Az egyik például a versenyegyensúly fenntartása volt gazdasági és szakmai szempontból: a Nemzetek Ligáját a szervezési bizottság elnöke, a Bajnokok Ligáját a szervezési csoport vezetőjének előadásán keresztül néztük meg. De klubmodellről, projektmenedzsmentről is beszéltünk, ami nagyon eltérő lehet. Itt megismerhettük a PSG üzleti igazgatójától a franciák modelljét, hogy miként építenek brandet. A Club Brugge elnök-tulajdonosa hasonló témában teljesen másmilyen volt, ő azt mondta el, hogy üzleti szempontból 6 év alatt hogyan fektette le új alapokra a klubot. A Brugge az utóbbi időben már át is vette a vezető szerepet, és megelőzte az Anderlechtet, ami az elnöküket hallgatva, abszolút nem meglepő. Óriási lehetőség ez, az első csoportot elvégzők közül mind komoly helyen dolgoznak. Sebastian Kehl, aki a Dortmundnál csapattársam volt, az új strukturális változtatások szerint komoly pozíciót kap a Borussiánál, egy másikuk az MLS-nél az utánpótlás-fejlesztésért vezető szakember lett, de a női foci is komoly téma, vannak, akik a Bayern és a PSG szakmai és ügyvezető igazgatói ezen a területen. Komoly hátteret, tudást és kapcsolati rendszert biztosít az iskola.

– Az edzői kérdéssel hogy állsz?

– Az A-licencem megvan. Amíg aktívan focizom, ezt pihentetem, de érdekel egyébként, a Pro-licencet is el akarom végezni. Az egyetemi programmal pedig sportigazgatói szerepkörben gondolkodom, ahol nagyobb rálátásom, befolyásom van a szakmai fejlesztésre már az utánpótlástól kezdve. Mindezt az edzői stábbal, a vezetőséggel összehangolva. Európai szinten ez már nagyon megszokott, már Angliában is bevett szokás.

– A külföldi karrier ebből a szempontból mennyire célod?

– Teljesen nyitott. Folyamatosan kapcsolatban vagyok a volt klubjaimmal, vagy azokkal a korábbi kapcsolatokkal, akik más csapatoknál dolgoznak. Arrafelé is van olyan nyitottság, hogy adott esetben lehetőségek nyílhatnak. A gyakorlat részeként egyébként is célom, hogy szakmai tanulmányutaim legyenek.

– Ha lenne egy varázspálcád, mit varázsolnál a magyar futballnak?

– A siker kulcsa az utánpótlásképzés, és a megfelelő szakemberek képzése. De a gyerekek ugyanolyan fontosak, mentalitásban sokat tudnánk javulni, ezt kell elérni egy szemléletváltással. Tehetségeink vannak, de az alázat, a vágy, hogy jobb akarok lenni, és hajlandó is vagyok keményen dolgozni… Ebben lehetne előrelépni.

Csakfoci