Fiatal bekkünk újabb szezonokra kötelezte el magát clubunkhoz. Jégkorong szakosztályunk hivatalosan bejelentette, hogy Jászai Dávid újabb két éves szerződést írt alá a Ferencvárossal. Jászai Dávid az első játékos, aki szerződést írt alá az új idényre, így csatlakozott Fodor Szabolcs vezetőedzőhöz, valamint a három, élő szerződéssel rendelkező játékoshoz, Pleszkán Józsefhez, Tóth Renátóhoz és Kovács Viktor Lászlóhoz.

Jászai Dávid

Az előző volt az első teljes felnőtt szezonom, és örültem neki, hogy sok játéklehetőséget kaptam a Fradiban. Ráadásul az új vezetőedző személye is kellemes meglepetés volt számomra, hiszen Fodor Szabolccsal korábban már dolgoztam együtt a MAC utánpótlásában, és nagyon szerettem a keze alatt játszani. Azt egyelőre nagyon nehéz megmondani, hogy miben lesz más a csapat és a játékunk, mint korábban, de az biztos, hogy egy velejéig profi mentalitású csapatunk és stábunk lesz, amelyik minden meccsen a végsőkig küzd, hajtós hokira lehet számítani tőlünk. Célokat egyelőre nehéz kitűzni, mert egyrészt még nagyon sok a kérdőjel a játékoskeretünket illetően, másrészt az sem tisztázódott, hogy egyáltalán milyen bajnokságban szerepelünk majd, hogy marad-e a MAC és a DVTK, és hogy ki lesz a többi ellenfél. De az biztos, hogy előrébb akarunk végezni, mint legutóbb. Tavaly nem sikerült bejutni a legjobb négy közé, de meg tudtuk szorongatni a későbbi bajnokot, idén újra megpróbáljuk az előrelépést.

Fradi.hu