Csapatunk korábbi támadója, a Paks jelenlegi másodedzője nyilatkozott többek között a hétvégi bajnokiról is.

– Szombaton a Ferencvároshoz mennek, aztán a Videotont fogadják. Benne van a pakliban, hogy sorozatban négy veresége lesz a Paksnak.
– Minden elképzelhető, az is, hogy mind a kétszer nyerünk. Azért fáj különösen az utóbbi két vereségünk, mert ha csak az egyik meccset nyerjük meg, most nyugodtan várhatnánk a két bajnokesélyes elleni párharcot. Keressük az okokat, miként lehetséges, hogy az első öt találkozón nem veszítesz, szerzel tizenegy pontot, aztán pedig jön két olyan mérkőzés, mint a Debrecen és a Haladás elleni.

– A Ferencváros és a Videoton a bajnoki címért küzd, a többi csapat kis túlzással a bennmaradásért. Jó ez így?
– A Fradi és a Vidi ebben az idényben ellépett a többiektől, kiegyensúlyozott futballra képesek, viszont senki sem szakadt le a mezőnyből, így valóban öldöklő a küzdelem. Ezt a szurkolók nyilván élvezik, ha azonban részese vagy, már nem annyira kellemes. Csak egy példa: a bajnokság előtt mindenki azt mondta a Debrecenről, bajban lehet, aztán nyert ötször, dobogón telelt, és minden szép lett. Edzője, Herczeg András a télen elárulta, ő bizony a kieső helyeket is nézi, csapata gyengén is kezdett a tavasszal, már-már úgy tűnt, igaza lehet – erre mi történik? Az egymás elleni meccsen feltámasztjuk a Lokit.

– A Ferencvárost nem kell feltámasztani, bár nyilván javítana a debreceni pontvesztése után. Mindkét csapatnak létfontosságú a három pont megszerzése.
– Ellenfelünk a bajnoki címért harcol, nekünk pedig ott a dobogó lehetősége, és persze a bennmaradás sincs még meg. Mint mindig, ezúttal is nyerni akarunk, reményeim szerint két elveszített bajnoki után ez még inkább látszik majd a futballunkon.

Teljes interjú: NSO