Nem sikerült győznünk a párharc első felvonásán.

Női kézilabda, Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzés
Ferencváros 29-31 (15-16) Rosztov Don
Gólok: Schatzl 4, Szucsánszki 4, van der Heijden 4, Kovacsics 3, Lukács 3, Pena 3, Snelder 3, Faluvégi 2, Jovanovics 2, Hornyák 1

Kis túlzással még a csillárokon is lógtak a dabasi csarnokban a mai BL-találkozón, voltak többen is, akik az Üllői útról vették célba az arénát, ők többnyire lemaradtak Georgijevic góljáról, így lehetett csak “pöccre” odaérni a kezdődobásra. A “csarnoktábor” szép élőképpel várta a feleket: “A múltunk és a vérünk kötelez, mert mindig küzdeni kell!” – volt olvasható a felirat, a zöld-fehér sávok felett és alatt.

Mondhatni a lehető legrosszabbul indult a mérkőzés számunkra, egy kapufán csattanó lövés után egyből gólt kaptunk, és ha ez nem lett volna elég, még Szikora Melinda is megsérült, az orvosi stáb kézben hozta le a pályáról, letapadt a lába, pontos diagnózis egyelőre nincs – mielőbbi teljes felépülést kívánunk, Meli! Így mondhatni borult a terv, valamint komoly sokk is érte a lányokat. Ennek ellenére tudtuk tartani a lépést az oroszokkal, ami nem volt egyszerű, főleg úgy nem, hogy Snelder gyakorlatilag a félidő felénél megkapta második kétpercesét is. Ám előbb szélsőink, majd van der Heijden góljaival ott loholtunk a nyakukban, valamint Bíró Blanka is szállította a bravúrokat.

A folytatásban kicsit beragadtunk és Fortuna sem állt mellénk, többször is szerencsétlenül került be a labda a hálónkba. A Rosztov Pessoát állította be Szedojkina helyére, ami nekünk kedvezett, a brazil kapus nem igazán tudott védést bemutatni, ennek és Faluvégi remek szélsőgóljainak köszönhetően kettőre jöttünk fel, válaszul ismét cseréltek a vendégek a kapu előtt. Ami bejött, közel ötven százalékra tornászta fel magát Szedojkina. Emellett Katarina Bulatovics is pályára lépett, a “nehézbombázó” lövéseivel már öt is volt közte négy perccel a vége előtt. Ekkor sikerült még egy nagy hajrát nyitnunk, három gólt szereztünk, míg ellenfelünk egyet sem, így sikerült kozmetikáznunk az eredményen.

Hiányzott az, amit Szucsánszki Zita várt a meccs előtt, nem tudta hozni senki sem hatvan percig a legjobb formáját, csak időszakosan voltak kiemelkedő teljesítményeink, sok elszórt labdánk, rossz lövésünk volt, a szerencse sem volt velünk.

Elek Gábor

A Rosztov teljesen megérdemelten nyert, tőlünk pontosabb játékra lett volna szükség a győzelemhez, főleg a második félidőben. Nagyon szerettünk volna előnnyel utazni Oroszországba, de nem tehetek szemrehányást a játékosaimnak, mert mindent beleadtak. A visszavágón megpróbálunk csodát tenni, ám látni kell, hogy a Rosztov esélyei sokat nőttek.

NSO