A Gödöllői Magazin beszélgetett Rolival, az is kiderült, hogy hosszútávú szerződését ki szeretné tölteni csapatunknál, a gólkirályi címnek pedig csak akkor tudna örülni, ha a bajnoki cím is a miénk lenne a szezon végén.

– Mikor határoztad el, hogy profi labdarúgó akarsz lenni?

– Már gyerekkorom óta focista szerettem volna lenni. Ezért edzettem, dolgoztam és áldoztam fel sok mindent. Mindez persze kevés lett volna az üdvösséghez: a szüleim és a nagyszüleim is sokat segítettek abban, hogy elinduljak ezen az úton.

– Minden gyereknek, aki szereti a focit, van példaképe, kedvenc csapata, nyilván te is így voltál ezzel…

– A „Fenomén” becenévre hallgató egykori klasszis, Ronaldo volt a kedvenc, szerintem nem kell ecsetelni, hogy miért. A mostaniak közül a portugál Cristiano Ronaldo az a futballista, akire felnézek. A favorit csapatom pedig a Real Madrid.

– Visszagondoltál-e már arra, hogy mi mindent áldoztál be gyerekként annak érdekében, hogy eljuss odáig, ahol most tartasz?

– Visszagondolva nagyon élveztem a gyerekkoromat, azt csinálhattam, amit szeretek, azaz focizhattam éjjel-nappal. Ugyan sok lemondással járt az állandó edzésre járás, de megérte, mert tudtam, hogy labdarúgó akarok lenni és tisztában voltam azzal, hogy ez nem kevés áldozattal jár.

– Gödöllőn nőttél fel. Manapság mennyi időd van hazajárni?

– Szinte minden ideköt, mondom ezt persze annak ellenére, hogy hamar bekerültem Budapestre. Ide jártam óvodába és általános iskolába, Gödöllőn kezdtem el focizni, itt él a családom, egyszóval mindig is Gödöllő lesz az igazi otthonom. Válaszolva a kérdésre, természetesen hazajövök, amikor csak tudok, de manapság úgy alakult az életem, hogy a szüleim már többször szoktak engem meglátogatni, mint én őket. Ez természetesen a meccsek, az edzések vagy más elfoglaltságok miatt van.

– Túl vagy már egy hosszabb légiós kiruccanáson. Hogyan tudtál beilleszkedni egy idegen közegbe, milyen élményekkel gazdagodtál?

– 18 évesen kerültem ki Olaszországba, a Brescia csapatához, ahol egy kis újpesti és foggiai kitérőtől eltekintve négy évet töltöttem el. A beilleszkedés elég könnyedén ment és miután több embert megismertem, jobb kapcsolatba kerültem az ottaniakkal, egyre jobban éreztem magam az olaszoknál. Nagyon sokat tanultam kint, és nemcsak a labdarúgásról, hanem az életről, az életvitelről is, amit a mai napig kamatoztatok.

– Ha nem labdarúgó lettél volna, milyen sportot űznél?

– Valószínűleg akkor is sportolnék, de komolyabban nem gondolkodtam el azon, hogy milyen sportágat választottam volna, mert mindig is a foci volt nálam a középpontban. Mondhatnám azt is, hogy labdarúgónak születtem. Egyébként nagyon szeretem a küzdősportokat, szóval lehet, hogy ha nem vagyok ennyire fanatikusan labdarúgást imádó, akkor a ringben kötök ki.

– Még szerencse, hogy nem csábultál el, ennek is köszönhetően 28 éves korodra hazai szinten megnyertél már mindent. Milyen állomások vezettek a Fradiig?

– Gödöllőn kezdtem el focizni, a már azóta megszűnt Gödöllői Góliát DSE korosztályos csapatában. Ezt követően körülbelül 10 éves koromban kerültem az – akkor utánpótlásszinten az egyik legjobb klubnak számító – Goldballhoz. A következő állomást az MTK, a Sándor Károly Akadémia jelentette, onnan kerültem ki külföldre – négy teljes évre. Az „Olasz meló” után jött a Győri ETO, végül 2015-től a jelenlegi állomáshelyem, a Fradinál vagyok.

– Ronaldo-fanként első látásra meglepődhetünk, hogy a zöld-fehéreknél 97-es a mezszámod, de ha jól tudom, akkor ennek is megvan az oka…

– Meg bizony. A mezszám-választás a nagypapám emlékének szól, aki 1997-ben hunyt el. Nagyon szerettem őt, rengeteget köszönhetek neki, hogy azzá lettem, aki vagyok. Így nem volt kérdéses, hogy amikor mezszámot kellett választani, azonnal a 97-est foglaltam le.

– Kivel vagy kikkel vagy a legjobb viszonyban a csapaton belül és mit szoktál a szabadidődben csinálni?

– A csapatban nagyon sok jó barátom van, úgyhogy nem tudnék és nem is szeretnék senkit kiemelni. Szabadidőmben pihenek, vagy ha aktív pihenésre vágyok, akkor szeretek moziba járni.

– Tervezgeted-e már előre az aktív sportpályafutásod utáni életedet? Egyszóval, mit csinál majd Varga Roland, ha már nem a zöld gyepet koptatja nap mint nap?

– Nem igazán gondolok még arra, hogy mi lesz a pályafutásom után. Hiszem, hogy van még időm azon agyalni, hogy mivel foglalkozzam majd akkor, amikor végleg szögre akasztom a csukát. Idővel biztosan kiderül majd ez is, de addig még jó sokáig szeretnék focizni, ezt biztosan tudom! Amíg bírom, amíg szükség van rám, amíg a lábam bírja…

– Biztosan vannak olyan öltözői szösszenetek, amiket szívesen megosztanál az olvasókkal. Például a meccsek előtti rituáléid vagy a csapaté, ha vannak ilyenek!

– Ünneprontó leszek: nem tudok és nem is akarok semmilyen belső információval szolgálni. Mindannyian úgy vagyunk a csapaton belül, hogy az öltözöl dolgok azok a csapatra tartoznak és ehhez tartja is minden egyes játékos magát. Pestiesen szólva: „ami az öltözőben zajlik, az ott is marad!” Mint a maffiánál az omerta.

– Már említettük az idegenlégiós életedet, vágysz még külföldi szerződésre?

– Két dolog miatt nem gondolok a légiós életre. Egyrészt jól érzem magam a klubnál, másrészt hosszú távú szerződésem van a Fradival, amit szeretnék kitölteni.

– Rengeteg felkészülésen, edzőtáborozáson vagy már túl. Van-e, lehet-e kedvencet találni ezek közül?

– Minden egyes felkészülésnek megvan a maga szépsége, de legyünk őszinték, nem nyaralni járunk, a munka ezen része izzasztó tud lenni. Mindenesetre én úgy vagyok az edzőtáborokkal, hogy élvezem őket, de nem mondhatom, hogy van kedvencem vagy kevésbé kedvelt helyem. Aki járt már valaha edzőtáborban, az megerősíthet abban, hogy van az a pont, amikor az edzések mellett nem igazán vágyik másra az ember, csak arra, hogy pihenhessen egy kicsit.

– A csapatsikereken túl egy valami kimaradt eddig az életedből: az egyéni elismerés, azaz a gólkirályi cím. Egy korábbi, őszi interjúdban azt nyilatkoztad, hogy nem foglalkoztat ez a téma. Most, hogy vezeted a gólvadászok rangsorát, változott a véleményed?

– A posztomból adódóan nem az az elsődleges feladatom, hogy gólt szerezzek, persze nem mondom, hogy nem örülök a találataimnak. Az, hogy 10 fordulóval a bajnokság vége előtt vezetem a góllövő listát, nem jelent semmit, maximum annyit, hogy a találataimnak is köszönhetően vezetjük a bajnokságot. Az a legfontosabb, hogy megnyerjük a pontvadászatot. Ha emellé még az egyéni versenyben is én végeznék az élen, az csak hab lenne a tortán.

Tóth László / Gödöllői Magazin (digitalizálás: V.I.)