Ismét félelmetes hozzá nem értésről tanúskodott a szövetség.

Mint ismert, a tegnapi napon újabb válogatott mérkőzésen van túl az MLSZ csapata. A Fradi pályán a nézőknek nem sok örömre volt okuk, de legalább az újságírók jól szórakozhattak. Történt ugyanis, hogy az MLSZ által az újságírók részére biztosított hivatalos összeállításban több volt a hiba, mint egy szilveszteri bakiparádéban. A Fradistáknak legszembetűnőbb az volt, hogy az MLSZ Vági Márton vezette fantasztikus apparátusa szerint Botka Endre még mindig a Honvéd játékosa, de ugyanígy nem sikerült Bese Barnabás és Németh Krisztián jelenlegi csapatát sem eltalálni. Bátran állítjuk, hogy bármelyik helyszínen tartózkodó magyar szurkoló kevesebb hibával találta volna el a keret tagjainak klubjait, akár még tekintélyes mennyiségű skót whisky elfogyasztása után is.

A magyar futball sírásóinak következetességéről is tapasztalatot szerezhettünk, hiszen míg Otigbánál, az „Otigba Kenneth” formulát használták, addig Nikolics esetében a „Nemanja Nikolics” alakot, ráadásul úgy kiemelve, mintha a támadónak a Nemanja lenne a családneve. Ugyanez a skótoknál is problémát okozott barátainknak, hiszen az ott meglehetősen gyakori „Mc” előtag annyira megzavarta a szövetséget, hogy össze-vissza írták kis és nagybetűvel a skótok családneveit.

Azt is mindig tudtuk és sajnos 2006-ban saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy az MLSZ számára nincs fontosabb és kedvesebb csapat Kádár János szeretett Vasasánál, de ennek aligha úgy kell hangot adni, hogy az összeállításban nagybetűvel emelik ki az angyalföldiek nevét.

Mindenesetre sok mindenre választ kaphatunk abból, hogy miért születnek vállalhatatlan és megmagyarázhatatlan döntések, ha egyetlen oldal nyomtatott papír összeállítása ilyen komoly problémát jelentett a milliárdokból gazdálkodó (?) MLSZ-nek.

Írni és olvasni tudó alkalmazottak megtalálásához sok sikert kívánunk!