Isten éltessen, Péter! – fiókcsapatunk az NBII hétközi fordulójában a Kazincbarcikát fogadja.
Labdarúgás, NBII, 27. forduló
Szamosi Mihály Sporttelep, 16.00: Soroksár SC – Kazincbarcikai SC
Lipcsei Péter
Jól kezdtünk, 3-0-ra legyőztük a Budafokot, utána pedig döntetlent játszottunk a Nyíregyházával. Sajnos két meccsünk is elmaradt, ami rosszkor jött, hiszen jó formában volt a csapat. Hétvégén a tavaly még NB I-es Gyirmóttól kaptunk ki hazai pályán 2-1-re. Az első félidőben nem játszottunk jól. Hozzá kell tenni, hogy az Eb-selejtező miatt két U19-es válogatottunk Kundrák és Lakatos hiányzik, ez pedig a fiatalszabály miatt sokat számít.
A Kazincbarcika teljesen más jellegű csapat, mint volt a Gyirmót. Agresszív, zártan játszó együttes, melyet nem lesz egyszerű feltörni. Minden játékosom tisztában van vele, hogy sokkal többet kell nyújtania annál, mint tette azt vasárnap. Nagyobb egyéni vállalkozókedvre, bátrabb futballra van szükség ahhoz, hogy visszataláljunk a korábbi útra. Nagyon tömör a középmezőny, szükségünk van a három pontra.




