Tegnap csatlakoztak a nemzeti csapathoz játékosaink.

Az itthon játszók közül mindenki csatlakozott a kerethez vasárnap este, míg a légiósok közül lesz, aki csak a hétfő délutáni, illetve a keddi edzésen vesz részt először. Pintér Ádám csapata, a Greuther Fürth pedig csak hétfő este játszik bajnoki mérkőzést, de a Kínában játszó Guzmics Richárd is csak kedden érkezik meg Telkibe. Vasárnap este Georges Leekens szövetségi kapitány megbeszélést tartott, melyen ismertette a programot, illetve azt is, hogy mit vár a játékosoktól.

Georges Leekens

Most ugyan csak két felkészülési mérkőzés vár ránk, azonban ez a két összecsapás is kiemelten fontos a szeptemberi tétmeccsekre történő felkészülésben. A legfontosabb feladatunk, hogy először megtudjuk, ki milyen állapotban érkezett meg az edzőtáborba. Hétfőn délelőtt egyéni edzéssel kezdődik a programunk, majd este már közös tréning vár a kerettagokra. Addigra a taktikai elképzeléseinkbe is beavatjuk a játékosokat, illetve az ellenféllel, Kazahsztánnal kapcsolatban is hasznos információkat fogunk megosztani velük. Szerdától már abszolút célirányosan készülünk a pénteki mérkőzésre, alaposan begyakorolva a taktikai elemeket, valamint a videóelemzőink által összegyűjtött legapróbb részletekre is fel fogjuk hívni a játékosok figyelmét.

MLSZ