Magabiztosan hoztuk a kötelező győzelmet – hétvégén következik az OSC elleni rangadó, ami 20.30-kor kezdődik, a focimeccs után kényelmesen oda lehet érni a Komjádiba!
Férfi vízilabda OBI, középszakasz, felsőház, 3. forduló
Ferencváros 14-3 Honvéd
Negyedek: 3-1, 6-0, 4-1, 1-1
Gólok: Pohl 3, Vámos 3, Mitrovics 2, Sedlmayer 2, Madaras 1, Manhercz 1, Nikics 1, Szirányi 1
A hétközi felsőházi bajnokin Vad Lajos együttesét fogadtuk, akik nélkülözték rutinos játékosukat, Kiss Gergelyt. A kapunkat Gárdonyi András őrizte, nem is akárhogyan! Közel 80%-os hatékonysággal védett, két ötméterest is hárított. Az első negyedben még nem indult be igazán a gólgyártás, a második játékrészben viszont gyakorlatilag megsemmisítettük ellenfelünket, így a nagyszünetre 9-1-es eredménnyel mehettünk. A harmadik negyedben ott folytattuk, ahol abbahagytuk, igazi pólósulit mutattunk be, az ekkor már rutinos játékosait pihentető Honvéd ellen, fiataljaink is sziporkáztak. Az utolsó nyolc percben aztán már érezni lehetett, hogy mindkét fél leginkább a végét várja a mérkőzésnek.
Sedlmayer Tamás mérkőzés utáni értékelése:
Varga Zsolt
A győzelem alapja az volt, hogy koncentráltan és fegyelmezetten kezdtük a találkozót. Ennek a hatása volt, hogy nem adtunk önbizalmat a Honvédnak és végig kiegyensúlyozottan teljesítettünk. Ugyan Varga Dénes hiányzott, de a Ferencváros nem egy egyjátékos csapat, hanem igenis sok jó játékossal teli együttes. Most nyolcan is gólt szereztek, ez pedig ad egy egészséges önbizalmat mindenkinek, ami fontos a hétvégi rangadó előtt.









