A Budafokban is betalált egy korábbi játékosunk, igaz, Csizmadia ennek nem örülhetett, öngólt vétett.

Labdarúgás, NBII, 22. forduló
Soroksár SC 3-0 (1-0) Budafoki MTE
Gólok: Frőhlich, Kundrák, Csizmadia (ög.)

Steer – Fülöp, Dvorschák, Gyömbér, Silye – Csernik, Tamási Zs. (Csillag, 80.), Huszák – Frőhlich – Kundrák (Lakatos, 71.), Pál A. (Albert, 71.)

Lipcsei Péter

Agilisen, jól kezdtük a mérkőzést. Gyorsan megszereztük a vezetést és emellett még több helyzetet is kidolgoztunk. Fél óra után kicsit ránk jött a Budafok, de azon túl, hogy a mezőnyben kiegyenlítettebb lett a meccs, nem volt esélye a gólszerzésre. Szünet után aztán negyedóra alatt végleg eldöntöttük a három pont sorsát. Én már nyáron is szerettem volna Kundrák Norbertet és Csernik Kornélt Soroksárra hozni, de akkor még a Fradi nem engedte el őket. Most fél évre kölcsönbe érkeztek, s egyből az első meccsen igazolták, hogy erősségeink lehetnek tavasszal. Örülök, hogy Kornél egyből az első meccsen gólpasszt adott, Norbi pedig megszerezte első soroksári találatát. Mint minden szezonkezdetkor, ezúttal is fontos volt, hogy begyűjtsük a három pontot. Nem csak a kezdőcsapat tagjai tették oda magukat, de a cserék is jól szálltak be, bizonyítva, hogy lehet rájuk számítani.

Soroksár