A Buducsnoszt elleni Bajnokok Ligája meccsünk utózöngéi, elemzései.
Elek Gábor
A fáradtság végül csak kiütközött rajtuk, az utolsó 3-4 percben lehozták a pályáról Milena Raicsevicset, így a végjátékban az egyik legjobb játékosukat nélkülözték, ami nem mindegy. Most nem cseréltem kapust, mint otthon, mert nem volt szükség rá, Jaukovics ugyanis ezúttal megközelítőleg sem okozott nekünk annyi gondot átlövésből, mint az első meccsen, amiért Szikora Melindát beküldtem. Most inkább a szélre vitték át a támadásaikat, ami ellen Bíró Blanka hatékonyabb. A meccs egyes szakaszaiban kicsit azért fegyelmezetlenek voltunk, rendre akkor, amikor elléphettünk volna, például 20-18-as vezetésünknél a második félidőben. Ezen lehetőségek elszalasztásáért csak magunkat okolhatjuk.
Dragan Adzsics
A Ferencváros zsinórban második éve ver meg bennünket itthon, és ők az egyik olyan csapat – nem sok ilyen van… -, amely ellen negatív a gólkülönbségünk. A tapasztalat és a minőség jelenleg az ő oldalukon áll, de nem lehetek elégedetlen, hiszen egy ilyen együttest 24 gólon tartottunk. Ilyen mérkőzések kellenek nekünk ahhoz, hogy egyre jobbá váljunk. Úgy gondolom, hogy elég helyzetet alakítottunk ki, sok büntetőt is kiharcoltunk, amikből több kimaradt, ez is azt mutatja, hogy egy ilyen ellenféllel szemben mindenben a legjobbat kell nyújtanod. A hajrában elfáradtunk, ami érthető, nem vagyok varázsló, tizennégyen voltunk, egyértelmű, hogy a Bajnokok Ligája ezen szakaszában már nem vagy teljesen friss, büszke vagyok arra, hogy az utolsó pillanatig megvolt az esélyünk a pontszerzésre.
EHF, NS, Vijesti




