Ma este a MAC otthonában lépünk jégre.
Jégkorong, Erste Liga, negyeddöntő, 1. mérkőzés
Tüskecsarnok, 19.00: MAC Budapest – Ferencváros
A rájátszás első meccse előtt Fliszár Zalánt kérdezték:
Az elmúlt két hétben szerencsére kaptunk két-három nap pihenőt, ami nagyon kellett a csapatnak. Volt egy-két sérült, illetve elfáradtunk a feszített tempóban. Utána, ahogy vége lett a kisebb szünetnek, ráhangolódtunk a MAC elleni rájátszásra. Az első fele kondicionális edzésekkel telt, ezen a héten meg a taktikával is foglalkoztunk. A csapatban mindenki nagy elánnal várja már a csütörtöki mérkőzést. Tavaly abban kicsit más volt, hogy nem tudtunk az alapszakaszban győzni a DVTK ellen, míg szerencsére ez idén már sikerült a MAC ellen, így én bizakodva várom a hazai és az idegenbeli mérkőzéseket is. Úgy kell kimenni minden meccsre, mintha az lenne az utolsó, és akkor minden esély megvan, hogy valami meglepetést szerezzünk a szurkolóknak. Oda kell figyelnünk az elejétől, hogy ne menjenek el egy-két góllal, mert úgy nagyon nehéz játszani. Ha szorosabban tudjuk tartani a mérkőzést, akkor biztosan frusztráltabbak is lesznek, és azzal ott lesz majd a lehetőség az idegenbeli győzelemre.




