Endi szerint jól sikerült a felkészülés és nem bánja, hogy egyből a bajnoki címvédő ellen kezdjük a tavaszt.

Botka Endre

Nagyon vártam már, hogy elérkezzen ez a hét. Hosszú volt a felkészülés, érdekes módon unalmasnak és egyhangúnak mégsem mondanám. Kétszer egy hétre külföldre utaztunk, ez kizökkentett bennünket a hétköznapokból. Utólag mondhatom, jól sikerült a felkészülésünk. Az erőnlétünkkel biztosan nem lesz probléma, az edzőmérkőzéseken is jól ment a csapatnak, úgyhogy bizakodó vagyok.

Nem bánom, hogy ilyen éles mérkőzéssel kezdjük a bajnokságot. Kispestről kerültem a Ferencvárosba, nyilvánvaló, hogy ez pluszmotivációt jelent, de ezekben a napokban már kizárólag magamra összpontosítok. Ilyenkor egyetlen korábbi kispesti csapattársammal sem keresem a kapcsolatot, a bajnoki héten már jobb a csend. Rendkívül fontos tavasz előtt állunk, jó lenne, ha a rajton elkapnánk a fonalat. Nagy terveink vannak az előttünk álló időszakra.

Nem jelent gondot, hogy a bal oldalon kell helytállnom. Hozzá lehet szokni az oldalváltáshoz, nagy különbség nincs a két poszt között. Védekezés terén arra kell odafigyelnem, hogy merre forgok vissza, támadásban pedig a beadások előtt többször kell visszavennem a jobb lábamra a labdát. Remélem, jó hangulat lesz szombat este a stadionban, és győzelemmel kezdjük a tavaszt!

NS