Az MLSZ a klubokra hárítja a felelősséget a hétvégi forduló megrendezésével kapcsolatban, miközben a közleményükből kiderül, hogy a szurkolókat nem tekintik a labdarúgás szerves részének, azok a szövegben meg sincsenek említve.

A szövetség és a klubok közös célja, hogy az őszi és a tavaszi szezon közötti szünet minél rövidebb legyen, a télies időjárás azonban az egyre fejlettebb infrastruktúra mellett is kockázati tényező. Az időjárás az előrejelzések szerint február végén nem lesz kegyes a csapatokhoz, a hét hátralévő napjaiban országszerte jelentős mennyiségű csapadékra és fagypont körüli hőmérsékletre lehet számítani, kihívás elé állítva a mérkőzéseket rendező klubokat.

Minden esetben a rendező klub felelőssége, hogy pályáját játékra alkalmas állapotba hozza a mérkőzés kezdetére. A Magyar Labdarúgó Szövetség lehetőségei szerint minden segítséget megad ahhoz, hogy a mérkőzéseket az eredetileg kiírt időpontban lehessen megrendezni, ugyanakkor a kluboktól is elvárja, hogy tegyenek meg mindent a találkozók menetrend szerinti, az eredeti helyszíneken való megrendezése érdekében, a sportszakmai szempontok figyelembe vétele mellett.

Kedden és szerdán nyolc mérkőzést rendeznek a Magyar Kupa nyolcaddöntőjéből, hétvégén pedig az első tavaszi fordulókat játsszák le az OTP Bank Ligában és a Merkantil Bank Ligában. A hétközi kupameccsek helyszínei közül több stadionban sincs pályafűtés, így például Nagykanizsán és Siófokon is gondot okozhat a jelentős havazás. Újpesten, a Szusza Ferenc Stadionban sem áll rendelkezésre pályafűtés, de a klub a licenceljárás során jelezte, hogy alternatív megoldással viszontagságos időjárási körülmények között is játékra alkalmas állapotba tudja hozni a centerpálya gyepszőnyegét.

A hétvégén az OTP Bank Ligában pályaválasztóként szereplő élvonalbeli csapatok közül egyedül a Paksi FC-nél nem működik még a pályafűtés, a másodosztályú együttesek nagy része viszont nem rendelkezik ilyen technológiával

(MLSZ)