Dénest a Fradi mellett a magyar válogatottról is kérdezték.

Kevesen tudják önről, hogy diplomás közgazdász. Hogy tudta a tanulást összeegyeztetni a futballal?

Már gyerekkorom óta nagyon fontos volt a tanulás. Sokkal inkább ez állt az első helyen, nem a futball. 15-16 éves koromban jött a változás. Onnantól éreztem, hogy a fociban is profi szintre juthatok, amely a megélhetést tudja biztosítani. Úgy voltam vele, hogy ameddig tudom csinálni a kettőt együtt, addig próbálom a tanulmányaimat is folytatni. Viszonylag szerencsés helyzetben voltam, mivel akkor még Pécsett játszottam. Így a foci mellett el tudtam végezni a Pécsi Tudományegyetem közgazdász szakát. Nyilván nem volt egyszerű, mivel sokszor csak rohanásból álltak a napjaim, de ettől függetlenül utólag örülök, hogy sikerült.

Ebből tud valamit kamatoztatni a pályán?

Lehet, hogy emiatt kicsit racionálisabban gondolkodom. Sokkal inkább próbálok logikusan dönteni, igyekszem átrágni az adott szituációkat, jobban mérlegelek, mint talán mások. Az meg, hogy a foci befejezése után mire tudom felhasználni a tudásomat tényleg a jövő zenéje.

Jelenleg elképzelhetetlen a Ferencváros kezdőcsapata Dibusz Dénes nélkül, így folytassuk a focival. Hogy értékeli a csapat őszi szezonban nyújtott teljesítményét?

Nyáron eléggé döcögősen indult az idény, nehezen állt össze a csapat. Sok volt a sérült, nem tudtunk olyan kerettel készülni a meccsekre, amely kellően minőségi lett volna. Viszont az átigazolási szezon utolsó napjaiban három igazolást is sikerült tető alá hozni, amely nagyon sokat segített. Szeptember elejétől kezdve kiváló sorozatot produkáltunk, sajnos a Kisvárda elleni Magyar Kupa-kiesés árnyalja az összképet. Az előző három évben sikerült megnyernünk a kupát, a sorozatban negyedik siker történelmi lett volna. Sajnos azon a találkozón szinte semmi veszélyt nem jelentettünk az ellenfél kapujára, így egy tizenegyessel kiestünk. Szerencsére ez a vereség nem törte meg a csapatot, a bajnokikon ugyanolyan eredményesen tudtunk játszani. Ennek köszönhetően befogtuk a Videotont, majd az utolsó fordulóban úgy alakultak az eredmények, hogy hárompontos előnyre is szert tettünk.

A folytatásban mindez mire lehet elég?

Biztos nagyon kiélezett lesz a bajnokság tavaszi idénye. Minden bizonnyal a Ferencváros és a Videoton fog küzdeni a bajnoki címért. Láthatjuk, hogy a Videoton is komolyan erősített. Természetes, hogy szeretnének elénk kerülni, de nekünk az a feladatunk, hogy a felkészülés alatt keményen dolgozzunk, majd ezt követően a bajnoki mérkőzéseken úgy játsszunk, hogy ez ne sikerülhessen a fehérváriaknak.

Említette a felkészülést. Hol tartanak jelenleg?

Jól halad a csapat. Az előző, portugáliai edzőtáborban két mérkőzést játszottunk. Főleg a Rijeka elleni volt az értékmérő, hiszen velük néhány évvel ezelőtt találkoztunk az Európa-liga selejtezőjében. Ott is vereséget szenvedtünk, de akkor érezhető volt, hogy nagy a lemaradásunk, viszont az előző mérkőzésen ezt egyáltalán nem érzékeltem. Sőt, inkább mi álltunk közelebb a győzelemhez. Ezt követően nagyon nehéz körülmények között győztünk a Slaven Belupo ellen 3-2-re. Ettől a horvát csapattól nyáron szintén kikaptunk a bajnokság előtt. Spanyolországban pedig könnyen nyertünk 4-0-ra a Cádiz ellen. Persze, van még néhány hét a bajnokság kezdetéig, úgyhogy még formálódni fogunk. Most jönnek majd a dinamikusabb edzések, ezáltal frissebbé válunk majd, ettől a játékunk is felgyorsul. Bízom benne, hogy olyan állapotba kerülünk a Honvéd elleni meccsig, hogy összejön a jó rajt és az első helyen tudunk maradni.

Nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a nemzetközi kupában ismét elindulhatnak 2018 nyarán. Az elmúlt években ez semmiképpen nem volt sikertörténet a Fradink. Talán idén sikerül elérniük a céljaikat Európában is?

Elég nagy hiányérzet van bennünk. Két olyan év is volt, amikor papíron gyengébb csapatok ellen estünk ki. Ennek többször nem szabad előfordulnia. Most annyira jó az együttesünk, mint a bajnoki cím megnyerésének az évében. Vagy mondhatnám az azt megelőző év tavaszát, amikor csak másodikok lettünk, de akkor indult el igazán felfelé az csapat. Akkor raktuk le a későbbi bajnokcsapat alapjait. Teljesítményben és egységben is hasonlóan erősek vagyunk most. Bízom benne, hogyha elérjük a nemzetközi kupaindulásra jogosító helyek valamelyikét – nyilván elsősorban a Bajnokok Ligájára gondolok –, akkor nem esünk bele ugyanabba a hibába, és nem okoz majd meglepetést egy nálunk papíron gyengébb klub.

Mindez Dibusz Dénessel a kapuban? Sok helyen lehet hallani, hogy ki kellene már magát próbálnia külföldön.

Tavaly nyáron hosszabbítottam a klubbal, négy éve vagyok a Fradiban. Jól érzem magam, ráadásul a szakmai stáb és a vezetőség részéről is él a bizalom. Nyilván a szerződésem megújítása azt jelenti, hogy a jövőben is szeretnének velem dolgozni, aminek nagyon örülök. De nem is tudok olyan külföldi lehetőségről, amely mostanában felmerült volna. Az idén nem is szerettem volna váltani. Az a legfőbb célom, hogy megnyerjük a harmincadik bajnoki címet, majd a Bajnokok Ligája-selejtezőben jól szerepeljünk. Jelenleg egyáltalán nem foglalkozom a külföldi karrierrel, nyilván ha jön olyan lehetőség, amely a Ferencvárosnak és nekem is megfelel, akkor esetleg belevágok.

Korábban a Dárdai Pál vezette Hertha BSC-vel is összeboronálták. Mennyire volt ez komoly?

Volt róla szó, hogy esetleg odakerülök. Pali volt akkor a szövetségi kapitány, és akkor jelezte, hogy szeretne a leigazolni. Nyitott voltam a lehetőségre, de úgy alakult, hogy a Herthánál nem szabadult fel hely kapusposzton. Így pedig nem is volt arra lehetőség, hogy odaigazoljak, ennél fogva komolyabb lépés nem történt az ügyben.

Nemcsak a Ferencvárosnak, de a magyar válogatott keretének is tagja. Az új szövetségi kapitány, Georges Leekens érkezésével hogyan látja az esélyeit a nemzeti csapatban?

Egyértelműen Gulácsi Péter a válogatott elsőszámú kapusa. Aki a Bundesliga egyik élcsapatában véd, ráadásul kiválóan – a Kicker osztályzatai szerint az őszi szezon legjobb kapusa lett –, azt nem lehet a nemzeti csapatból kirobbantani. Ezt a szintet Magyarországról nehéz megugrani. A többi külföldön játszó kapusunk közül többen is sérülés miatt kikerültek csapatukból – Bogdán Ádámra, vagy Megyeri Balázsra gondolok, nagyobb lehetőségük van az itthon védőknek odakerülni a válogatott keretébe. A Gulácsi Péter mögötti helyért megy a harc. Bízom abban, hogy a Costa Rica elleni mérkőzés előtti tíznapos edzőtáborban, illetve a meccsen jó benyomást tudtam tenni a szövetségi kapitányra.

2017 nem a válogatott éve volt. Milyen lehet a 2018-as év?

Szerencse, hogy vége van a vb-selejtezőnek, mivel nagyon nem volt sikeres az Európa-bajnokság utáni időszak. Biztos vagyok benne, hogy mindenki levonta a tanulságokat. Innen lehet és kell felállni, újult erővel, motivációval belevágni a munkába. Ráadásul egy új kapitány érkezése mindig megduplázza a bizonyítási vágyat. Emellett tényleg szeretnénk bizonyítani, hogy sokkal több van ebben a csapatban, megmutatni, hogy az Eb-kijutás nem a véletlen műve volt. Bízom abban, hogy ebbe az irányba fog elmenni a csapat. Lesznek még felkészülési mérkőzések a Nemzetek Ligája előtti időszakban, amelyet a kísérletezésre lehet használni, mivel ezeknek a meccseknek még nem lesz komoly tétjük. Az Európa-bajnoki selejtezőknek pedig már úgy tudunk nekimenni, hogy van egy kialakult alapcsapat, megvan az a játék, amellyel eredményesek tudunk lenni. Amennyiben minden egyben lesz, akkor reális cél lehet, hogy kijussunk a következő, 2020-as Eb-re.

Origo