Egy évekig a magyar bajnokságnál erősebb ligában jól teljesítő játékos iránt érdeklődik Clubunk. A 29 éves Jakob Jantscher eddigi legszebb éveit Ausztriában töltötte, ahol a bajnoki cím mellett gólkirály is volt és 138 meccsen 34 gólt és 28 gólpasszt jegyzett, de több mint 70 meccsen pályára lépett a svájci első osztályban is. 2 bajnoki címet és 2 kupagyőzelmet szerzett nyugati szomszédunknál.

Osztrák válogatott középpályást szemelt ki magának a Ferencváros – ezt állítják Németországban és Ausztriában. Úgy tudják, az osztrákok nemzeti csapatában 23-szor szerepelt Jakob Jantscherre csapnának le a zöld-fehérek, igaz, a Legia Varsó is szívesen megszerezné a szabadon igazolható labdarúgót. Jantscher legutóbb a török Rizespor játékosa volt. Az együttes a tavalyi szezonban kiesett az élvonalból, ezt követően a futballistát kitették a keretből, és a fizetését is megvonták, így nem volt meglepő, hogy ezután szakított is egymással a két fél. A középpálya bármely posztján bevethető Jantschernek így mindössze 77 perc játéklehetőség jutott a teljes őszi szezonban.

Nincs konkrétum, merre szeretnék menni. Olyan srác vagyok, aki sokat tapasztalt már, voltam Oroszországban és Törökországban is, semmit sem zárok ki. De összességében mindennek klappolnia kell.” – mondta még decemberben, a Rizesporral való szakítása után.

A hírek szerint a görög Panathinaikosz is érdeklődött iránta, de az az üzlet nem valósult meg. Jelenleg a Fradi és a Legia a két legjelentősebb kérője. Jantscher korábban játszott a Sturm Graz, a Salzburg, a Dinamo Moszkva, a NEC és a Luzern együttesében. A futballista a Salzburggal bajnok is lett, éppen a Fradit is irányított Ricardo Monizzal együtt. A Dinamóban pedig Dzsudzsák Balázzsal játszott. Legutóbb a 2016-os Eb-n szerepelt az osztrákokkal, az Izland elleni találkozón 12 percet kapott, a mieink ellen nem játszott. Ausztriában, korábban az év gólját is ő lőtte.

Spox / Csakfoci