A France Football főszerkesztője módfelett elégedetlen volt azzal, ahogy az MLSZ Albert Flórián Aranylabda díjátadását kezelte.
Lukács László
Amikor kiderült, hogy az MLSZ nem engedélyezi a szovjetek elleni mérkőzést megelőzően az Aranylabda-átadást, a France Football küldöttsége a Sport Szállóba hajtatott, ahol a válogatott játékosok készültek a nagy mérkőzésre. A helyszínen derült ki, hogy Albert nincs a hotelben, mert sérült, így Sós Károly szövetségi kapitány hazaküldte őt. Gondoltuk, ha az Eb-negyeddöntő előtt nem lehet átadni az Aranylabdát, tegyük azt meg a Sport Hotel éttermében. Mivel Albert nem volt ott, a francia lap főszerkesztőjét és fotósait leültettem a szálló éttermében, mondtam, el ne mozduljanak innen. Taxiba vágtam magam, Albert lakására mentem. Ekkor már este tíz óra is elmúlt. A pizsamás Albert egy perc alatt megértette, miről van szó, gyorsan felöltözött, és saját kocsijával mentünk vissza a szállóba. Végre odaértünk, leültettem Albertet, elkezdtük megbeszélni, hogy legyen az átadás, milyen fotók készüljenek. Ekkor a szálloda hangosbemondójában hallom, hogy telefonhoz kéretnek. El sem tudtam képzelni, ki lehet az ennyire későn. A vonal végén a szövetségi kapitány, Sós Károly kiabált, hogy mit keresek én ott a sérült Alberttel? Szó szót követett, végül aznap este nem adtuk át az Aranylabdát. Közben a France Football vezetői jelezték, hogy nagyinterjút is szeretnének a magyar játékossal. Ezt másnap délelőttre tettük, a beszélgetés Albert lakásán készült el. Közben szinte óráról órára kellett tájékoztatnom az illetékeseket, akik semmilyen ünnepségről sem akartak hallani. Végül annyi történt, hogy a szovjetek elleni meccs előtt a Népstadion teraszán készült pár fotó, majd, hogy a dolog mégis menthető legyen a meccs utáni banketten, szinte titokban adtuk át Albertnek az Aranylabdát a városligeti Gundel étteremben. Szinte titokban zajlott le az az aktus, amely a világ minden stadionjában eddig tíz és tízezrek előtt esett meg. Az Aranylabda történetében ez volt az első olyan alkalom, hogy nem egy mérkőzés előtt adták át a díjat. A France Football főszerkesztője, Max Urbini hivatalos nyilatkozatában méltatta Albertet, de módfelett elégedetlen volt azzal, ahogy az MLSZ ezt a díjátadást kezelte. A Gundelből az éjszaka közepén átmentünk a Sport Hotelbe, ahol már várták őt a játékostársak, akik cigányzenés vacsora keretében ünnepelték Magyarország első és mindmáig utolsó Aranylabdását.
Lantos Gábor bő írásban mutatta be klubunk legendájának kitüntetését, amely több hiedelmet is megdönt, ide kattintva olvashatjátok a teljes anyagot.