Ellenfelünk hamar megtört, így a legfiatalabbak is sok lehetőséget kaptak – Bánfai négy góllal mutatkozott be.

Női kézilabda NBI, 15. forduló
Ferencváros 42-22 (22-7) Budaörs
Gólok: Háfra 7, van der Heijden 7, Bánfai 4, Hornyák 4, Jovanovics 4, Schatzl 4, Kovacsics 3, Lukács 3, Márton 3, Snelder 2, Szucsánszki 1

Teljes mérkőzés: FradiMédia

Ezúttal nem telt meg teljesen a népligeti csarnok, de a hétköznapi bajnokira így is szép számmal látogattak ki a fradisták. Akik vastapssal köszöntötték korábbi játékosunkat, Zácsik Szandrát, az átlövőnél érthető módon el is törött a mécses a bemutatás alatt. Mondhatjuk, hogy a lényegi kérdéseket gyorsan eldöntöttük, negyedóra alatt meglett a közte tíz, a vendégek ekkor jártak három lőtt gólnál, amit köszönhetünk Szikora Melindának is, aki jól védett ismét. A különbség kialakításában pedig oroszlánrészt vállalt Háfra és van der Heijden, ők ketten lettek a legeredményesebbek a mai napon. Ezúttal a cserék sem okoztak törést, de az is igaz, hogy a Budaörs gyorsan megadta magát, csak a második félidőben tudtak könnyebben gólt lőni, amikor már fellazult kicsit a védekezésünk. Elek Gábor a fiatalokat is bevetette, Bánfai Kíra és Nagy Lívia is kapott játékperceket, előbbi kifejezetten eredményes is volt, négyszer zörgette meg a hálót. Végül húsz góllal nyertünk, ami lehetett volna több is, de sok ziccert rontottunk. Továbbra is hibátlanul vezetjük a bajnokságot.

Elek Gábor

Szégyenérzet volt bennünk a szombati mérkőzés miatt, és ez elég nagy energiákat mozgatott meg. Attila elnézést kér, de szerintem nincs miért, mi csak köszönettel tartozunk azért, amiért a Budaörs nem antikézilabdát próbált játszani, mint ahogy nem egyszer előfordul ez ebben a csarnokban az ellenfeleknél, hanem azt, amit egyébként tud, és talán ez okozta ezt a nagy különbséget. Mi jobban hozzá vagyunk szokva a szerda-szombat ritmushoz, és a két csapatot ezúttal még darabra se nagyon lehetett összehasonlítani, ahogy láttam, vagy hat ember ült a ledfal mögött tőlük, biztosan nehéz időszak számukra. Köszönöm a nyílt sisakos játékot még egyszer, és további sok sikert kívánok. Egyetlen dolognak nem örültem ma, hogy amikor érezhetően könnyen lőttük a gólokat, akkor az a védekezésünk precizitásán meglátszott, és a budaörsi fiatalok tisztességesen, jól és eredményesen kézilabdáztak. Ennyi a hiányérzet, de szerintem a mi részünkről ez rendben volt.

Fradi.hu

Bánfai Kíra mérkőzés utáni értékelése:

Háfra Noémi

Örülök, hogy jó formában vagyok, de nagyon sokat segítenek ebben a társak is, mert rendre jó passzokat, jó zárásokat kapok. Elégedett vagyok a mérkőzéssel, könnyedén játszottunk, szép gólokat szereztünk, azt hiszem, a közönség is jól érezhette magát.