Krisztián pályafutásának legszebb pillanatait idézte fel.

Az engem körülvevő, az idő előrehaladtával egyre erősödő, megkülönböztetett figyelmet az eredményes játékom mellett inkább annak tulajdonítottam, hogy korosztályos válogatottságaimat, góljaimat, sikereimet, később felnőtt bajnoki címeimet a Ferencváros színeiben értem el. Azt pedig senkinek sem kell mondani, hogy egy fradista sikereire valahogy egy picit mindig jobban odafigyel a közvélemény.

(…)

Jó néhány zöld-fehér szerelést kinőttem, míg eljutottam a salakpályától az Üllői úti Szentélyig, a Fradi első csapatához. Mint annyi sok jó dolgot a pályámon és az életemben, a Fradit is nevelőedzőmnek, Kaszás Pali bácsinak köszönhetem; nem véletlen, hogy a mai napig rendszeres kapcsolatban vagyunk egymással.

(…)

az Üllői úti stadion kapuját először 17 évesen, 1993. december 1-jén vettem be felnőtt bajnoki mérkőzésen, a Debrecen ellen.

…volt még nekünk 1995, és az azóta már legendássá vált Bajnokok Ligája szereplés! Mivel az Anderlecht elleni selejtezőkön és valamennyi csoportmeccsen pályára tudtam lépni, ezért nehéz lenne egyetlen meccset kiemelni a sok közül, mert az egész úgy volt szép és álomszerű, ahogy volt, de velem kapcsolatban mégis a legtöbb embernek a Grasshoppers elleni idegenbeli találkozón szerzett gólom marad emlékezetes. Hatalmas élmény különben ezeket a képsorokat a régi játékostársakkal közösen felidézni, hiszen a játék hevében az ember annyira koncentrál, és akkora a nyomás, hogy egy-egy gólból, helyzetből, vagy más lényeges eseményből igazából csak villanások maradnak meg az emlékezetünkben. Nem véletlen, hogy sokszor ugyanarra a szituációra is teljesen másképpen emlékszünk :-)

Tudom, hogy itthon sokan féltettek engem az NB I után a Bundesligától, de az a Bajnokok Ligáját megjárt Fradi volt annyira erős, hogy fel tudott készíteni engem arra, ami később Németországban várt rám. Az edzéseken és a mérkőzéseken persze nagyobb volt az iram a Stuttgartnál, a csapaton belüli konkurenciaharc még erősebb volt (bár abban az időszakban a Ferencvárosnál is keményen meg kellett küzdenünk a játéklehetőségért), de mondhatom, hogy mind erőnlétileg, mind taktikailag késznek érezhettem magamat a profi világ kihívásaira. Ennyire jó csapat volt akkor a Fradi.

Hiányzott a kihagyott felkészülés, így a ’96-os őszi szezonban nem tudtam annyit segíteni a csapatnak, mint szerettem volna. Igazából inkább csak villanások jutottak nekem. Ráadásul a Fradi vezetésének sem sikerült a korábbi sikercsapatot kellően együtt tartania, pedig szerintem a BL-sikert meg lehetett volna ismételni. Ettől függetlenül a mai Európa Liga elődjének számító UEFA Kupában így is sikerült megmutatnunk az erősségeinket, hiszen az Olympiacost kivertük a sorozatból, az akkor rendkívül erős, nagy nevek sorát felvonultató (köztük az 1996-os EB gólkirályát, a világ akkor legdrágább játékosát, Alan Shearert is soraiban tudó) Newcastle Unitedet pedig itthon 3:2-re megvertük. Nem véletlen, hogy a következő hatalmas élményem is ehhez a mérkőzéshez kapcsolódik, hiszen amellett, hogy a csapat remekül játszott, nekem kétszer is sikerült a kapuba találnom.

Egy szép pillanat azért még maradt számomra a pályafutásom végére nevelőegyesületem, a Fradi színeiben. Stílszerűen az Újpest ellen, hazai pályán, egy győztes meccs utolsó gólját szereztem a 92. percben. Fejjel. Jó érzés, hogy két kedvenc klubomnál, a Brémánál és a Fradinál nem felejtettek el, és velem együtt őrzik a szép közös emlékeket.

Lisztes Krisztián pályafutásáról szóló teljes írását ide kattintva olvashatjátok el a Játékoskijáró blogon.