Az NBI.hu egy lehetséges érkezőről és távozóról szóló hírekkel szállt be az uborkaszezonba.

Gyurcsó Ádám 2016 januárjában szerződött a Pogon Szczecinhez, melynek színeiben 67 lengyel bajnokin kilenc gólt szerzett és 13 gólpasszt jegyzett, míg ebben a szezonban 20 tétmérkőzésen két gól és két assziszt fűződik a nevéhez. Az idén gyengélkedő csapatának a vezetői azonban tegnap felmentették az edzések látogatása alól, az idei hátralévő mérkőzéseken sem fog már játszani. Gyurcsó szerződését fel akarja majd bontani a klubja, amit a magyar válogatott játékosának az érdeke lenne elfogadnia, mert akkor szabadon igazolható lesz. Az nb1.hu úgy értesült, erre várnak a Puskás Akadémia és az FTC vezetői is, mert mindkét gárdánál elgondolkoztak Gyurcsó szerződtetéséről.

Honlapunk úgy tudja, az már eldőlt, hogy Bognár István nem lesz a Vasas játékosa, a Kövesd és a Loki viszont még versenyez a játékosért, akiről úgy tudjuk, hogy Amerikában tartózkodik, ezért még nem került pont az átigazolása (vagy a kölcsönadása) végére.

NBI.hu