A vártnál szorosabb meccsen gyűjtöttük be a pontokat.

Jégkorong, Magyar Kupa, selejtező, 5. mérkőzés
Ferencváros 7-4 Vasas
Harmadok: 3-1, 1-2, 3-1
Gólok: Tóth (Farkas), Könczei (Jaborník, Szappanos), Tóth (Roczanov), Virág (Lakatos, Németh), Jaborník, Lakatos, Könczei (Szappanos, Inglis)

A mai MK-selejtező úgy indult, ahogy várta mindenki. A Vasasnak momentumai sem voltak, öt az öt ellen is felálltunk a támadó harmadban, fiatal ellenfelünk pedig általában addig jutott el, hogy a félpálya elhagyása után felpasszolta a korongot a palánkra és ment cserélni. Ilyen körülmények között lőttünk három gólt. Aztán elhittük, hogy ez megvan. Más magyarázat nem lehet arra, ami ezután következett: közel egyharmadnyi időt jobban játszottak a piros-kékek, mint mi, ezalatt két kontrát jól fejeztek be, valamint egy fórt is kihasználtak és kiegyenlítettek, teljesen megérdemelten. Ettől aztán kicsit felébredtünk és Virág szép góljával újra vezettünk, a harmadik játékrészben pedig bebiztosítottuk a győzelmünket, ám még ekkor is beszedtünk egyet. Jól mutatja teljesítményünket, hogy a Vasas ellenünk megduplázta lőtt góljainak számát a sorozatban…

Szakács Ferenc

A három pont megszerzésén kívül sok pozitívumot nem tudok kiemelni. Pár játékosunkat pihentettük, olyanok kaptak lehetőséget, akik kevesebb jégidőhöz jutottak eddig, páran bele kell nézzenek a tükörbe otthon. Jó, hogy egy ambiciózus, küzdő Vasassal játszottunk, dicséret illeti őket, de az, hogy felküldjük ellenük a felszerelésünket, az nem jelenti azt, hogy megnyerjük a meccset ellene. Felveszünk egy Ferencváros mezt és csak kitoljuk a jégre, ez elviselhetetlen… Lehetőséget adunk és nem élnek vele. Pár játékosnak a szerepeltetésén el kell gondolkodnunk.