Támadónk nagyon örült a Paks ellen szerzett góljának.

Amadou Moutari

Fernando Gorriaran nagy szerepet játszott a gólomban. Amikor láttam, hogyan alakul a támadás, egyből éreztem, hogy meg kell indulnom, és szerencsére sikerült betalálni. Nagyon fontos volt számomra ez a gól, mert nincs könnyű időszakom, nagyon örültem, de természetesen nincs lényegesebb dolog annál, minthogy megszereztük a három pontot. A képeken is láthatjuk, hogy mi egy igazi család vagyunk. Ez a pályán is látszik, keményen küzdünk mindannyian, egymásért harcolunk, talán ennek köszönhetjük a jó eredményeket. Remélhetőleg ezt az utat tovább tudjuk folytatni. Most a Haladás következik, van előttünk egy teljes edzéshét, ez sok mindenre elég lehet. Természetesen a győzelmen kívül másra nem is gondolhatunk, de ugyanez igaz a Videoton elleni mérkőzésre is, amely az első hely szempontjából kiemelt fontosságú. Otthon mindig jobb játszani, mert érezzük a szurkolóink biztatását, és belehajszolnak minket a győzelembe. Utána a Vasas következik, ahol mindent meg fogunk tenni azért, hogy az első helyről mehessünk a téli szünetre.

Fradi.hu