És kéri, hogy minket már az új stadionban fogadhasson.

Szombaton megegyeztünk az üzemeltető Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft-vel a stadion használatáról, így a Ferencváros elleni mérkőzésünket már az új stadionban rendezhetjük, meg, illetve ha az időjárás engedi, akkor egy edzést is tarthatunk a stadionban a mérkőzés előtt. Most, a megegyezést követően hivatalosan is kérjük a Magyar Labdarúgó-szövetséget, hogy Szombathelyen rendezhessük meg a mérkőzést. Mivel a pályabejárás korábban már megvolt, úgy gondolom, ennek nem lesz akadálya, már csak az adminisztráció van hátra” – nyilatkozta a sportvezető.

A szurkolókat persze az egyik leginkább foglalkoztató kérdés, hogy mikor kezdhetik el megvásárolni a meccsre szóló belépőjegyeket.

Ez is az adminisztrációtól függ, illetve a jegyárusítás nem a klub, hanem az üzemeltető feladata, de bízunk benne, hogy akár már a mai nap folyamán el tud kezdődni” – fogalmazott a sportvezető.

(nso)