Az FTC elnöke szerint ötven ember ostobasága miatt nem szenvedhet húszezer ember – klubunk ma ül le a szövetséggel.

Kubatov Gábor

Majd meglátjuk, hogy mi lesz a vizsgálatok eredménye. Igen, ez kétségtelen [hogy volt egy komoly rendbontás], de a rendőrség végzi a dolgát és amikor majd a vizsgálatok lezárultak, akkor majd hozunk róla döntést, akkor majd értékeljük a helyzetet. A szurkolókkal beszéltünk, a szurkolótábor vezetőivel, akik azt mondták, hogy béke lesz a stadionban. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem [így lett]. Nagyon nehéz dolog ez, mert ötven ostoba embernek a magatartása miatt nem lehet húszezer ember boldogságát tönkretenni, és ezért inkább azon az állásponton vagyok, hogy ezeket az embereket be kell azonosítani és a törvény erejével el kell járni ellenük. Úgy kiállni a sajtó elé, hogy egyébként az ember nem tudja mélységében a dolgokat, az viszonylag nehéz. Egy nagy munkában vagyunk, itt ötven embert kell beazonosítani, olyan ötven embert kell beazonosítani, aki maszkokkal eltakarta az arcát, aki ruhákat hozott be, átöltözött közben a tömegben, tehát egy ilyen krimi zajlik a szemünk láttára és ebben el kell mélyülni, meg kell ismerni minden tényt, utána ki lehet állni és lehet róla beszélni, egyelőre én is csak ennyit tudok mondani. Igen [fellebbezünk az MLSZ döntés miatt]. Az MLSZ álláspontja is érthető, azért az mégiscsak skandalum, hogy ilyen történik egy stadionban, és nekik is ki kell szabni a büntetést, és nekünk el kell tudnunk ezt viselni. És valamilyen büntetést kell, hogy kapjunk ezért, és én azt készséggel el is fogadom. Ez megtörténhet egy színházban is, egy színházban agyonvernek valakit, valami büntetésnek kell lennie. Fellebbezünk, mert azt gondolom, hogy ötven ember ostobasága miatt nem szenvedhet ötezer, tízezer vagy húszezer ember, és ebben próbálunk az optimumra jutni az MLSZ-szel majd.

444