A szlovák vezetőedző segítője korábbi játékosunk, Pinte Attila lesz.

Nagyon sok edzőt ajánlottak figyelmükbe, néhányukkal tárgyaltunk is, referenciákat kértünk tóluk, végül Michal Hipp volt, az, akivel megállapodtunk – tudtuk meg Tóth Miklóstól, a Haladás ügyvezető igazgatójától. – Csupa jót hallottunk róla, így a bajnokság végéig, 2018. június 30-ig írta alá szerződését. Hipp többször is látta játszani csapatunkat, tudta mit vállalat. Egyetlen elvárást fogalmaztunk meg vele szemben: bent kell tartania a Haladás az elsőosztályban. A téli szünetben biztosan lesznek változások a játékoskeretben, több futballistától elköszönünk és lesznek érkezők is.

Hipp egyik segítője a korábbi ferencvárosi futballista, Pinte Attila, a másik Desits Szilárd lesz.

Haladás