Lukács beszélt a sérüléséről, a DVSC elleni visszatéréséről és az előttünk álló mérkőzésekről is.

Hosszú sérüléssel és felépüléssel töltött időszak áll mögötted. Hogyan élted meg lelkileg ezt a periódust?

Nem volt könnyű szakasza az életemnek és valóban hosszúra nyúlt, hiszen több mint három hónapig tartott. Lelkileg sokkal rosszabb volt megélni, mint fizikálisan. Főleg azért, mert volt esély rá, hogy előbb visszatérjek, de egy edzést követően visszaesett a lábam állapota és onnantól megint egy új időszámítás kezdődött. Emiatt sajnos elhúzódott a felépülésem, a sérülésem pedig nagyon speciális eset volt. Öröm az ürömben, hogy nem kellett megműteni a lábamat, meg tudtuk oldani a problémát más úton. Remélem, teljesen rendben leszek a jövőben, és az előttünk álló mérkőzéseken már a csapat rendelkezésére tudok állni!

Pár perc erejéig a Debrecen ellen újra pályára léphettél. Milyen érzés volt ismét mérkőzést játszani?

Már az is nagyon jó érzés volt, hogy együtt készültünk és utaztunk a meccsre. Részese lehettem a sikernek és pályán lehettem azon a találkozón, amit már mindenki nagyon várt. Pár percet kaptam a végén, de megpróbáltam mindent beleadni, hogy emlékezetes legyen a visszatérésem. Jó lett volna, ha a játékvezető befújja a büntetőt, ami egyébként egyértelmű tizenegyes volt. Ezt vissza is néztem felvételről. A jobb lábamat elhúzta a debreceni játékos és nem tudtam tovább futni.

Sok mérkőzést külső szemlélőként is láthattál az utóbbi időben. Milyennek látod a csapatunkat, milyen erőt képviselünk jelenleg a bajnokságban?

Egyértelműen bajnokesélyes a csapat. A keret erőssége is alkalmas arra, hogy megnyerjük a bajnokságot. Voltak találkozóink, amelyeken jobban ment a játék és természetesen olyanok is akadtak, amikor kevésbé. Amíg sok mozgással, kombinatív játékot próbál játszani a csapat, addig jól játszunk és ezzel a játékkal mindenkit meg tudunk verni. Aztán vannak olyan pillanatok, amikor ez nem tükröződik vissza a pályán. Azon dolgozunk, hogy minél több olyan periódus legyen, ami után mindenki büszkén mondhatja, hogy ez az a Ferencváros, amelyik játssza a focit és méltán esélyes a bajnoki címre!

A Fradi és a Videoton között fog eldőlni a bajnoki cím, vagy lesz még más csapat is, aki ebbe a harcba beleszól?

A Videoton és a Ferencváros közül fog kikerülni a végső győztes, de nem lenne jó a végére halasztani a döntést. Remélem, már korábban eldől a javunkra a bajnoki cím sorsa. Ki kell használnunk a lehetőségeinket és be kell húznunk a kötelező meccseket, mert ennek nagy jelentősége van, a Videoton botlása esetén. A fehérváriak ellen pedig olyan teljesítményt kell nyújtanunk, hogy a mérkőzés végén miénk legyen a három pont. Fontos, hogy ne álljon elő olyan helyzet, hogy a gólarány dönt a helyezésekről!

A következő mérkőzésünk a válogatott szünet után, a Paks ellen lesz idegenben. Milyen találkozóra számítasz ellenük?

Győzelmet várok, mert minden meccset meg akarok nyerni! Ezzel a vezetőink és a csapattársaim is így vannak. Nem lesz könnyű mérkőzés, mert Paks egy speciális hely. Amikor ott voltunk, nagyon nehéz volt ellenük játszani. A pálya is kisebb és a minősége sem ideális. Biztos, hogy kemény meccs lesz, de meg kell nyerni a nehéz meccseket is!

Fradi app