Pólósaink csapatkapitánya korábbi Szuperkupa győzelmeiről és a hétvégi összecsapásról is beszélt.

Madaras Norbert négy Bajnokok Ligája győzelemmel jutott el az európai Szuperkupáig. Mindezt az olasz Pro Reccoval. A kétszeres olimpiai és kétszeres világbajnok balkezes minden alakalommal elhódította csapatával a trófeát, ami magyar játékosként egyedülálló teljesítmény. Nála többször csak másik olimpiai bajnok balkezesünk, Benedek Tibor ért fel Európa trónjára, három különböző csapattal ötször nyert. Először 1994-ben az Újpesttel, rá tíz évre a Honvéddal, majd háromszor ő is a Reccoval, így Madarassal hármat nyertek közösen. Csapatkapitányunk a hétvégi győzelmével beérheti Benedek Tibort. Bár az igazsághoz hozzátartozik, egyikük sem számolta.

Mind a négy Szuperkupa teljesen más élmény, az ellenfelek, a hangulat, minden miatt. Előfordult olyan finálé, ahol végig szoros volt az állás és olyan is, hogy nagyon simán nyertünk, mivel jóval gyengébb csapat ellen játszottunk. Ilyen volt például a LEN Kupa győztes Cattaro, amely nagyon meggyengült a 2010-es Szuperkupára, annyira, hogy anyagi problémák miatt el sem akartak utazni a döntőre, a teljes csőd szélén álltak. Ezzel teljesen ellentétes a korábbi, kazanyi 2007-es élmény, ami kifejezetten nehéz döntő volt egy jó és erős orosz csapat ellen, ahol olyan külföldi klasszisok játszottak az ellenfél soraiban, mint Ikodinovic, Savic, Gojkovic. Összességében jó emlékeim vannak, mert eddig négyből négyet nyertem. A BL győzelmek után a Szuperkupákat mindig be tudtuk húzni. Általánosságban jellemző, hogy a Bajnokok Ligáját nyert együttes a jobb és ezáltal esélyesebb mindig a Szuperkupára.” – kezdte Madaras Norbert.

Norbi úgy játszott négyszer is a Szuperkupában, hogy ki is vívta a szereplést, hiszen előtte fél évvel a BL győzelmeknél is a csapat tagja volt.

Általában a Szuperkupát fél évvel később rendezik, mint a nemzetközi sorozatok fináléit, így ha valaki közben klubot vált, nem adatik meg, hogy részese legyen a nagydöntőnek. A Pro Reccoban a BL-nek mindig nagyobb jelentősége volt, mint a Szuperkupának, mert előbbit nehezebb volt megnyerni, egy egész éven keresztül kellett küzdeni érte, míg a Szuperkupa egy meccsen dőlt el és ahogy mondtam, a BL csapat mindig esélyesebbként szállt vízbe. Most azonban teljesen más a helyzet. A Fradi méltó ellenfele lesz a Szolnoknak, függetlenül attól, hogy mi a gyengébbik kupából jövünk. A klubnál és itthon is más a jelentősége a Szuperkupának, mint kint volt, számomra is mást jelent.” – tette hozzá kétszeres olimpiai bajnokunk.

Madaras Norbert a Reccoval egyszer játszhatott csak hazai környezetben Szuperkupát, 2008-ban a Sturm Csehov ellen. Az utolsó győzelménél olasz párharc volt a döntőben, ahol a finálé legjobbjának is megválasztották.

A LEN Kupa győztes Savona otthonába látogattunk. A Recco nem az erős BL győztes csapattal állt ki – amely talán minden idők legjobb klubcsapata volt, egy-két olasszal, míg a többi külföldi játékos volt – mert az az együttes teljesen szétesett. Egyedül maradtam külföldi. Emlékezetes év lett, mert nem indultunk nemzetközi kupában sportpolitikai okok miatt és így a Szuperkupa volt az egyetlen nemzetközi mérkőzésünk. Mindenki azt gondolta, hogy azt a Reccot meg lehet fogni, de tévedtek. Én, mint a legjobb játékos külön elismerést is kaptam, de főleg azért maradt emlékezetes számomra, mert teljesen más csapattak játszottunk, mint amelyik BL-t nyert és azért is, mert két olasz együttes játszotta a döntőt, tehát hasonlít a mostanihoz.

Az idei LEN Európai Szuperkupában két magyar csapat, a hazai vízilabda egyik központi uszodájában, a Komjádiban mérkőzik meg, magyar szurkolók előtt. Madaras Norbert ezért is várja az összecsapást.

Pont ez tetszik nagyon a mostani Szuperkupában, azon kívül, hogy én is részese lehetek. A végeredménytől függetlenül biztos emlékezetes marad számomra a körülmények, a két magyar csapat és a Komjádi miatt. Ilyen nagy nemzetközi döntő meccset itt Budapesten játszani, azt úgy gondolom nagy dolog. A Fradi a játékoskerete alapján simán indulhatna a BL-ben is, az Euro Kupában idény közben egy-két jobb csapattal találkozunk majd, ezért a Szolnok elleni összecsapás mindenképp más kategóriát jelent.

Negyven éve úgy ülhetett fel Európa trónjára a Fradi, hogy hazai környezetben, a bajnokságban nem sikerült győzni. Most hasonló a helyzet.

Tavaly esélyünk sem volt bejutni a döntőbe, nem, hogy megnyerni. A jó csapatoktól simán kikaptunk és mégis most esélyesek vagyunk a Szuperkupa elnyerésére. Azt azonban ne felejtsük el, hogy a tavalyi csapattal nem lenne sok esélyünk a mostani Szolnok ellen. Az idei újjáalakult csapatunk sokkal jobb, erősebb, de egy meccs az egész, egy óra tizenöt perc alatt kell győzni, nincs hibázási lehetőség, még jobbnak, még profibbnak kell lenni. A Szolnok három éve egyeduralkodó itthon, mindenkinek „mumus”, de minden sorozat megszakadhat egyszer, itt az idő.” – nyilatkozta a négyszeres Szuperkupa győztes, Madaras Norbert.

Fradi.hu