Csapatunk korábbi vezetőedzője arról is beszélt, mit csinálna ma másképp a Megyeri úton.
Prukner László
Sokat gondolkoztam, mi volt a legnagyobb hibám, mit csinálnék másként a Megyeri úti 0-6 idején. Talán egy teljes cikk sem lenne elegendő csupán az objektív tények felsorolásához, nem beszélve a véletlenek összejátszásáról. Szakmailag az a csapat felkészült volt, ez egyértelműen látszott a jogtalan kiállításig, de talán egy poszton mégis mást játszatnék, egy tapasztaltabb játékost, valamint… Nem fogadnám el Mészöly Géza kollégám szívélyes, 10 perces kávéinvitálását az irodájába, mert korábban soha nem hagytam ott a csapataimat a mérkőzést megelőző felkészülés során. A döntéseimért akkor és most is vállalom a felelősséget, ezzel a csapat is azonosult, mivel a bajnokság végén mi állhattunk a dobogón és indulhattunk az Európa Ligában. Ha a mérkőzés többi szereplője is betartotta volna a verseny- és játékszabályokat, akkor nincs ez a csúfos végeredmény. A Ferencváros más közeg, hálás vagyok, hogy ezt is megtapasztaltam. Aki nem kellő intelligenciával, alázattal kezeli ezt, könnyen elsodródhat. Milyen a viszonyom Nagy Tamással? Sok tekintetben mások vagyunk, de a szakmai kompetenciáját senki nem vonhatta kétségbe. Nem nála volt a fúró kapcsológombja. Nem vagyok haragtartó típus, így aztán már ismét kapcsolatban vagyunk.
SportPlusz nyomán.