Az 1984-ben valóban fontos gólokat szerző, a Fradiban és a Fradi ellen is gólerős csatár nyilatkozott pályafutásáról.

Debrecenből a Ferencvárosba szerződtél…

Szinte minden csapat megkeresett, de én a Fradit választottam. Novák Dezső hívott, akit menet közben leváltottak, Vincze Géza pedig inkább a saját nevelésű játékosokat akarta favorizálni, és nyíltan kijelentette a vezetőségnek, hiába igazolnak le, nem fog betenni a csapatba. Az első meccsen ennek megfelelően a tartalékban játszottunk, Ebedlivel és Pogánnyal például. Végül csak bekerültem, rúgtam a gólokat, és lényegében én tartottam benn a fővárosiakat az élvonalban. Ekkor kezdődtek az operációim, így ott sem tudtam kiteljesedni.

forrás: debsport.com