Egy kényszerű változással kezdte meg férfi A-válogatottunk a felkészülést a Svájc és Feröer-szigetek elleni vb-selejtezőkre vasárnap.

Hangya Szilveszter már a Vasas szombati bajnoki mérkőzésén sem tudott pályára lépni betegség miatt, így a nemzeti csapat keretéhez sem csatlakozott vasárnap Telkiben. Bernd Storck szövetségi kapitány a Vasas játékosának helyére Szabó Jánost, a Paksi FC balhátvédjét hívta meg, aki már vasárnap este meg is érkezett Telkibe. A szakmai stáb eddig is figyelemmel kísérte teljesítményét, ami a hétvégi bajnoki fordulóban is kitűnő volt, így Hangya kiesését követően a meghívásáról gyorsan megszületett a döntés.

Az itthon játszó labdarúgók már megérkeztek Telkibe, míg a légiósok közül többen is csak hétfőn csatlakoznak hozzájuk, utolsóként pedig Bese Barnabás érkezik majd meg, akinek csapata, a Le Havre hétfő este játssza le soros bajnoki mérkőzését a francia másodosztályban.

Vasárnap délután – ahogy az ilyenkor lenni megszokott – két csoportban edzettek a játékosok: akik játszottak a hétvégén, regeneráló edzésen vettek részt, míg a többiek számára teljes értékű edzést tartott a szakmai stáb kora este.

MLSZ