Nerének kicsit sok, hogy nem hordhat lilát a Fradiban, de tiszteletben tartja a kérést.

Sok érdekesség kiderült játékosunkról. Átlövő-irányítónk két tetoválással is rendelkezik, mindkettő távol-keleti írásjelekből áll, a vállán található jelentése: „Sok szerencsét!”, míg a nyakán a vezetékneve olvasható ki. Nem csak a kézilabdában jártas, korábban kipróbálta a kosárlabdát és az RSG-t is. A jó sangriát és paellát szereti, de minőségit még Spanyolországban is nehéz találni szerinte, Budapesten még nem sikerült neki. A bikaviadal és a flamenco nem hozza lázba. Budapesten a kedvenc helyei: Halászbástya, Szent István bazilika és a Dohány utcai zsinagóga.

Bosszantja még, ha „Penyának” szólítják?
Hogyne zavarna, amikor nem így ejtik a nevem! Gondolom, az Espana kiejtése miatt gondolják, hogy Spanyolországban minden „n” betűt „ny” hangként ejtünk. De erről szó sincs, tehát a vezetéknevem helyes kiejtése: Pená. Megszámolni sem tudom, Magyarországon hányszor hívtak már Penyának, és az is furcsa volt, hogy a vezetéknevem szólítottak. Otthon mindig Nerea voltam, vagy Nere.

Feltételezem, nem ez volt az egyetlen furcsaság Magyarországon.
Valóban nem. Tapasztalatom szerint a magyarok és a spanyolok a két végletet testesítik meg. Az itteniek sokkal zárkózottabbak, a harminc év felettiek nemigen beszélnek angolul, ha mégis, félnek megszólalni. Emiatt aztán az első hónapokban nehéz volt segítséget kérnem. Ha mondjuk a boltban vagy az étteremben elakadtam, igyekeztem barátságosan, mosolygósan közeledni, de nem nagyon hatotta meg az embereket. A Ferencvárosban ezzel nem volt gond, mindenki nyitott volt, és barátságosan fogadott. De a csarnokon kívül nehezen boldogultam.

Mostanra aligha, vannak ilyen gondjai, folyékonyan beszél magyarul.
Örülök, ha kívülről így tűnik, de én tudom, hogy sokat hibázok. De igyekszem, mindennap új szavakat tanulok.

Megnyugtatom, nagyon jól beszéli a legendásan nehéz magyar nyelvet. Ennyire kiváló a nyelvérzéke?
Nem hiszem. Az iskolában rendre kevés pontot kaptam az idegen nyelvű dolgozataimra, inkább arról van szó, hogy megváltozott a motivációm. Gyerekként nem éreztem nagy szükségét a nyelvtanulásnak, sőt, még akkor sem, amikor aláírtam a Fradihoz. Azt hittem, az angollal elboldogulok majd, de hamar rájöttem, ha nem tanulok meg magyarul, nehéz lesz beilleszkednem.

Spanyolországban más a helyzet?
Teljesen, imádunk beszélgetni, ismerkedni. Ha valaki betéved a bárba, ahol senkit sem ismer, biztos, hogy néhány perc elteltével akad beszélgetőpartnere. Nem áll tőlünk távol a harsányság, a hangoskodás, és akkor is igyekszünk segíteni, ha lehetetlennek tűnik. Édesanyám például csak spanyolul beszél, de ha egy külföldi útbaigazítást kérne tőle, kézzel-lábbal magyarázna neki. Nem mondom, hogy a két kultúra közül az egyik jobb vagy rosszabb, csak azt, hogy más.

Ön tipikus spanyol?
Úgy gondolom, igen. Elég temperamentumos és harsány vagyok, kiabálós, nagyon hangosan nevetek. Ha repülőgépen utazunk, biztos, hogy mindenki hallja a fedélzeten, ha jókedvem van. Márpedig általában az van, mert szeretem az oldott hangulatot, imádok tréfálkozni, piszkálni a másikat.

Akkor bizonyára hamar egymásra találtak edzőjével, Elek Gáborral, aki szintén szereti ugratni a játékosokat.
Vele az elejétől azonos hullámhosszon vagyunk, ebből a szempontból ugyanolyan, mint én. Ő mindig nyitott volt, nála sohasem éreztem a zárkózottságot. Egyébként azt szokta mondani, hogy nálam két véglet létezik: szieszta vagy fieszta. A kora délutáni edzésekre ugyanis eleinte álmoskás fejjel mentem le, emiatt szerintem a többség azt hitte, minden estét valamelyik szórakozóhelyen töltöm. De úgy voltam vele, hogy ennek is megvan az előnye: ha ezt gondolják rólam, legalább nem veszik észre, amikor tényleg buliba megyek.

És milyen gyakran megy?
Ritkán, de akkor megadom a módját, ugyanis imádok táncolni. Kiskoromban fuvoláztam és énekeltem, úgyhogy a zene és a ritmus gyerekkorom óta a véremben van. A ritmusérzék egyébként a pályán is hasznos, gyorsabbá, dinamikusabbá teheti a játékost. De a kérdésre visszatérve, nagyjából másfél havonta jutok el buliba, amikor kevésbé sűrű a programunk. Mivel nem szeretek főzni, a csapattársaimmal, barátaimmal gyakran elmegyünk vacsorázni, de az áttáncolt éjszakák ritkán férnek bele.

Ezek szerint nem az éjszakázás miatt volt álmos.
Dehogy! Csak Spanyolországban a kora délután a szieszta ideje. A Fradiban pedig sokszor ebben az időpontban edzünk, amit nehéz volt megszoknom. Odahaza nálam is bevett szokás volt, hogy délután kettő és négy között pihenek, de sosem értettem, amikor emiatt lustának gondolnak minket. Nem dolgozunk kevesebbet, mint más országokban, csak az időbeosztásunk más. Ráadásul a délutáni pihenés az esti órákra feltölt minket energiával. Magyarországon viszont kénytelen voltam leszokni az ebéd utáni pihenésről.

Ha már a latinos életről beszélünk, mennyire lobbanékony természet? Úgy hallottam, a Fehérvár elleni bajnokin tizenhat góllal vezettek, amikor a zsűri elnézett egy szabálytalan cserét az ellenfélnél, ön pedig majd szétrobbant a dühtől.
Mert maximalista vagyok, mindent a lehető legjobban akarok csinálni, és kiborít, ha a környezetem nem így gondolkodik. A zsűrinek az a dolga, hogy ügyeljen a cserére, még szép, hogy ideges vagyok, ha elbambulnak. Ilyen vagyok, ha valami nem úgy sikerül, ahogy eltervezem, felkapom a vizet. Ez otthon is így van. Szeretem, ha minden az élére van állítva, ha valami átfordul, már kiakadok.

A környezete már megszokta?
Általában van idejük felkészülni. Ha nem tetszik valami, szólok az illetőnek. Másodszorra már kicsit nyomatékosabban. Több esély viszont nincs, ha harmadszorra is szólni kell, kiakadok.

A kulturális különbségek ellenére azért jól érzi magát Budapesten?
Ennél többről van szó. Budapest gyönyörű, a családom bármikor meglátogathat, az elmúlt öt évben pedig hozzászoktam az itteni életmódhoz, imádom a klubot, a csapattársaimat, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a magyar főváros a második otthonommá vált.

Lila felsőben az első napon

Az első napon lila felsőben sétáltam be az öltözőbe, mondanom sem kell, mennyire furcsán néztek rám. Elek Gábor rögtön szólt, hogy ilyen színű felsőt a jövőben ne viseljek a klubházban. Bevallom, nekem ez kicsit sok, ennek ellenére betartom a kérést, elfogadom, hogy ez sértheti a szurkolókat és a klub hagyományait. Ugyanakkor én sosem gondoltam mögöttes tartalmat a lila felsőmbe, egyszerűen csak szeretem ezt a színt, ugyanúgy, ahogy a rózsaszínt is. Spanyolországban sem értem ezt a nagy Barcelona – Real Madrid ellentétet. Ha például egy katalán lány elvből nem vesz fel fehéret, hogyan megy el az esküvőjére?

Sportkrém – NS