A szezon második meccsén a bécsi fiatalok ellen már meg is van az első shut-outunk.

Jégkorong, Erste Liga, 2. forduló
Ferencváros 6-0 EV Vienna Capitals
Harmadok: 1-0, 2-0, 3-0
Gólok: Dubek (Fliszár, Hietamaki), Hietamaki (Jaborník, Németh), Hietamaki (+1, Németh, Szappanos), Németh (+1, Tuominen, Virág), Kovács (Tóth, Bödök), Jaborník (Könczei)

Nagyobb iramban és koncentráltabb játékkal kezdtük a mai hokimeccset, ha a péntekihez hasonlítjuk. Benyomtuk a Vienna Capitalst a kapujuk elé úgy, hogy átjönni is csak nehézkesen tudtak a félpályán, lövőhelyzeteik pedig nem is igen adódtak. Meg is lett az eredménye ennek, a sok lövésből egy jól pattant ki a vendégek kapusáról, a pakkra Dubek csapott le és lőtte a hálóba. A gól kissé megnyugtatott minket, jóval nagyobb teret hagytunk az osztrákoknak, akik többször is veszélyeztettek, de nem tudtak túljárni Sevela eszén.

A második harmad hőse Juha volt, a közönségkedvenc finn bekk kétszer is betalált, előbb egy lövése talán megpattant és így csúszott be Tschrepitsch lábai között, utóbb pedig emberelőnyben eresztett meg egy hatalmas, kékvonalas bombát, ami védhetetlenül pókhálózta ki a ketrecet. Ezeken kívül nagy dolgok nem történtek, többször gyakorolhattuk az emberhátrányos játékot is, nagyon örömteli, hogy az eddigi két meccsünkön egyszer sem tudták kihasználni fóros helyzeteiket ellenfeleink.

A záró játékrészben gyorsan lezártuk a nyitott kérdéseket, négy perc alatt kétszer is “grundhokis” gólt szereztünk, Németh és Kovács révén. Ezután már nem igazán erőltettük a dolgokat, így ismét többször helyzetbe került a Vienna Capitals, ám talán rutintalanságuk miatt nem tudtak élni a lehetőségekkel. Nem úgy, mint mi, a hajrában Jaborníkot hoztuk helyzetbe, a gólerős hátvédünk pedig kegyetlenül bevarrta a rövid felsőbe a pakkot, beállítva ezzel a végeredményt. Egy kis hangulatot csináltak még a bécsiek, csúnyán leütközték Sevelát, ami miatt tömegjelenet alakult ki, nem meglepő módon, hosszú adminisztrálás után pörgött le a hátralévő idő. Két forduló után jó ránézni a tabellára, amit mi vezetünk, igaz, egyelőre “csak” a farmcsapatokat vertük meg.

Greg Lindqvist

Jóval többet birtokoltuk a korongot, mint a Bécs. Nyertünk 6-0-ra, megkaptuk a pontokat, de jobban kell játszanunk, mert nagyon sok hibát követtünk el. A passzjátékunk nem volt jó, sok nagy helyzetet engedtünk a vendégeknek, 3-0 után például legalább három komoly lehetőségük volt. Örülök a győzelemnek, de a csapatnak ennél jobbnak kell lennie.