Jégkorong csapatunk magabiztos győzelemmel kezdte az Erste Ligát.
Jégkorong, Erste Liga, 1. forduló
Ferencváros 8-1 Fehérvári Titánok
Harmadok: 1-0, 3-0, 4-1
Gólok: Rafaj (+1, Shupe, Jaborník), Dubek (-1, Hietamaki), Jaborník (Könczei), Németh (Virág, Rafaj), Hietamaki (+1, Tuominen, Szappanos), Dubek (Hietamaki), Szappanos (Hietamaki, Tuominen), Tóth (Jászai, Bödök)
A kezdő húsz percben érezni lehetett, hogy még nincsenek tétmeccsek a lábakban, elég „langyos” volt a mérkőzés, helyzetek azért adódtak itt is, ott is, de nagyon nem kellett izgulnia egyik félnek sem. Aztán az első emberelőnyünkben nagyon benyomtuk a Titánokat, aminek meg is lett az eredménye, addig lőttük, tuszkoltuk a pakkot, hogy végül Rafaj a hálóba tudta továbbítani azt. A szünetig meg is maradt az egygólos előnyünk.
A folytatásban aztán rövid ideig nem nekünk állt a zászló, több kiállítást is ki kellett bekkelnünk – rövid ideig kettős hátrányban is voltunk -, ez sikerült, nem is akárhogyan… A harmadik büntetés alatt a kapujuk mögött szerencsétlenkedtek a fehérváriak, Dubek lecsapott a pakkra és behúzta az üresen maradt ketrecbe. Öt perc múlva Jaborník ugrott ki, majd emelte át Kornakker mamutját, végül pedig a Debrecenből érkezett Németh köszönt be, ezzel nagyjából el is döntve a pontok sorsát.
Az utolsó harmadban aztán gyorsan elrontottuk a shut-outot, bevették Sevela hálóját, ezzel pedig fel is ébresztettek minket: a dudaszóig négyszer mattoltuk a Fehérvár védelmét: Hietamaki előnyben bombázott a kékről védhetetlenül, majd Dubek és Szappanos értékesített egy-egy 100%-os ziccert a kapussal szemben, a kegyelemdöfést pedig az ellenfelünktől érkezett Tóth Renátó vitte be, beállítva a 8-1-es végeredményt. Ha a színvonal nem is volt eget rengető, a szerzett találatokkal sikerült szépen kiszolgálni a fradistákat.
Greg Lindqvist
Talán egész edzői karrierem során nem láttam olyat, hogy ilyen játékkal 8-1-re nyerjen a csapatom. Ez nem volt igazán hoki. Nagyon sok hiba, eladott korong volt. Hiába nyertünk hazai pályán hét góllal, csalódott vagyok a mutatott játék miatt. De azért a három pontnak örülök! És annak is, hogy a kapusteljesítményünk jó volt. Még az előszezonban is jobb meccseket játszottunk, és így is nyolc gólt ütöttünk… Mondtam is a fiúknak, hogy menjenek, vegyenek mindannyian egy lottószelvényt.




