Pólósaink vezetőedzője értékelte az Euro Kupa sorsolást.

Varga Zsolt

A hat közül a Verona tűnik a legerősebb riválisnak. Tavaly is őket vártuk nagy riválisnak, aztán a Nagyvárad búcsúztatta őket. Három játékossal erősödtek, Baraldival, Figliolival, Fondellivel még komolyabb ellenfél lehet az olasz csapat, és akkor ott van még Petkovic, Gallo, Luongo. A Pays D’Aix Natation ellen játszottunk tavaly is. A Szolnokból Crousillat-val, a Szegedből Vukiceviccsel erősítettek, viszont az orosz Kholod távozott tőlük. A Splitbe érkezett Setka, Krapic és Nathan Power, és új edzővel készülnek. A Potsdam nem jelenthet gondot, és bár nem ismerjük jól az Amersfoortot, de tőlük sem tartok. Azt gondolom, hogy mindezt figyelembe véve mi vagyunk a legerősebbek a csoportban. Meglátjuk, hogy a Verona hazai medencében milyen erős lesz az idény elején, illetve, hogy mi mennyire rázódunk össze. Túl nagy jelentősége azonban nem lesz, hiszen a továbbjutás abszolút minimum elvárás, de azon belül is inkább az első két hely valamelyike.

Fradi.hu