Endre szerint a helyzetkihasználáson kell javítanunk.
A szezonkezdésünk nem úgy indult, ahogy azt az idény előtt elterveztük. Mi lehet ennek az oka?
Hátul stabilak vagyunk, nem kapunk sok gólt. Ellenben elől egy kicsit gyengébben teljesítünk, nem lőjük be a helyzeteinket. Remélem, ezen tudunk javítani és akkor nem lesz problémánk a jövőben.
A sikeréhség nagyobb lett bennetek az által, hogy visszafogottabban indult a szezon?
Az elejétől kezdve nagy bennünk az éhség, meg akarjuk nyerni a bajnokságot. Konkrétan ezzel még nem is elégszünk meg, mert idén mindent meg akarunk nyerni.
A Haladástól mit vársz? Beállnak a kapujuk elé védekezni és majd a kontrákra alapoznak? Mi fogjuk uralni a mérkőzést?
Bízom benne hogy, mi fogunk irányítani, hiszen eddig minden mérkőzésen sikerült ráerőltetnünk az akaratunkat a másik együttesre. A Haladás kiszámíthatatlan csapat. Most nem kezdték túl jól a bajnokságot, muszáj lesz itthon megverni őket!
Sima mérkőzésre számítasz?
Azt azért nem gondolom, hogy egyszerű találkozó lesz, de a lényeg, hogy győztesen, három ponttal hagyjuk el a pályát.
Kire kell figyelni a szombathelyiektől?
Elsősorban csapatként kell rájuk figyelni. Kompakt, szervezett csapat a Haladás. Egy nagyon rutinos kapus, Király Gabi irányítja őket, de ennek ellenére összességében kell figyelni rájuk. A legfontosabb, hogy uraljuk a mérkőzést.
Bizakodó vagy a mérkőzés végkimenetelét illetően?
Egyértelműen, nincsenek kétségeim!




