Tovább folytatja remek szereplését az U19-as csapatunk a Ruhr-kupán
A mai első meccsen 2-0-ra vertük Kundrák két góljával az orosz CSZKA Moszkvát, az pedig a Roma-Werder meccsen, melyet a németek nyertek 1-0-ra eldőlt, hogy elődöntősök vagyunk. A csoportelsőségért két hét pontos csapat, mi és a Borussia Dortmund csapott össze, 1-1 lett a végeredmény. Így eggyel kevesebb lőtt góllal, ugyanúgy nyolc ponttal és plusz hármas gólkülönbséggel végeztünk a csoport második helyén, mint a rendező Ruhr-vidéki gárda.
Az elődöntőt holnap délután rendezik, amint megvan a pontos időpont és az ellenfél, frissítjük a cikket.
Az oroszok elleni sikerről a hivatalos honlap így számolt be:
Az első nap nagyszerűen szereplő Fradi ezúttal is jól játszott. Kundrák Norbert szerezte meg a vezetést, egy remek kiugratás után éles szögből lőtt az oroszok kapujába.
Egy újabb szöktetés után ismét Kundrák került helyzetbe, ezúttal azonban az ellenfél hálóőre megállította – szabálytalanul. A büntetőt a sértett értékesítette.
– Norbi nagyon jól érezte, hova kell befutnia labda nélkül – értékelt a meccs után Lisztes Krisztián, a Ferencváros utánpótlás szakmai koordinátora. – Az első gólja igazi pimasz találat volt, Csikar-szögből a kimozduló kapus mellett a rövidbe lőtte. Különösen értékes ez a győzelem azért, mert az oroszoknál a szabályok adta maximális, hat 1998-as születésű játékos van a keretben, míg nálunk egyetlen túlkoros sincs. Most szurkolunk a Brémának, mert ha ők pontot szereznek a Roma ellen, akkor megvan az elődöntő az utolsó, Dortmund elleni meccsünktől függetlenül.
Ruhr-Kupa, A-csoport, 3. forduló
FTC-CSZKA Moszkva 2-0FTC: Varga Á. – Fekete O., Molnár T., Dénesi, Arday – Wieland, Csonka – Nyéki, Szalka, Pócsik – Kundrák
Cserék: Buzás, Lefler, Novák
Vezetőedző: Pókos Csaba
Gól: Kundrák (2)
(fradi.hu)




