Az idei év legjobb Fradi játékosa azt is elmondta, hogy mi a szerepe Dollnak a teljesítményében.

Fantasztikus érzés gólt lőni a derbin, nagy volt bennem a bizonyítási vágy, hiszen a mérkőzésen két nagy lehetőséget is elhibáztam. Örülök, hogy az egyik pontot megmentettük – mondta a focista, aki a legutóbbi hét tétmérkőzésén hétszer volt eredményes.

Az élvonal legutóbbi kiírásában az utolsó fordulóban betalált az Újpestnek, s a Magyar Kupa-döntőben a Vasasnak, a mostani idényben a lila-fehéreknek lőtt gólja mellett a Puskás Akadémia hálóját szintén bevette. Az Európa-liga-selejtezőkön kétszer szomorította a lett Jelgavát, egyszer a dán Midtjylland ellen is eredményes volt. Találatai közül három szabadrúgásból született.

Varga Roland, az Újpest elleni mérkőzés hajrájában lőtt a kapuba, s mentett pontot a Fradinak. Sokat tett azért, hogy most ilyen jól menjen neki a játék. Tavaly októberben, a Haladás ellen 2-0-ra elvesztett bajnoki utolsó perceiben megsérült a bokája, több hónapot ki kellett hagynia. Lelkileg megviselte az eset, de talpra állt, idén februárban visszatért, s azóta szinte megállíthatatlan.

Komolyan megdolgoztam azért, ami most van. Nehéz időszakot tudok magam mögött, a sérülésem után csak az a cél lebegett előttem, hogy visszatérjek a pályára, s gólokkal segítsem a Fradit. Élvezem az edzőm bizalmát, ennek nagy szerepe van abban, hogy jól megy a játék.

forrás: blikk.hu