Keresztury korábban a Stuttgartnál is szerzett tapasztalatokat. Valamint saját gólfelelősünk is hosszabbított.
Futsal csapatunk két jó hírrel szolgált a napokban, az első, hogy Lak Imre, az elmúlt szezonban csapatunk legjobb góllövője hosszabbított, így az előttünk álló évadban is a Fradit erősíti majd. „Egy erős és jó felkészüléssel ott lehetünk az élmezőnyben. Ezért dolgozunk majd mindennap. Fontos, hogy a csapat magja úgy néz ki, együtt marad, természetesen kellenek az erősítések, és akkor el tudjuk érni a céljainkat.” – mondta a szakosztály honlapján.
Keresztury Mártont pedig az NBII-ből igazoltuk le, a Piliscsaba színeiben 21 meccsen 32 gólt szerzett, korábban nagypályázott is. „A Ferencváros viszont mindig nagyon közel állt a szívemhez. A legnagyobb csapat Magyarországon, ráadásul az életemben ez a második alkalom, hogy lehetőségem van rá, hogy a játékosa legyek. Már akkor is hívtak, amikor még Debrecenben játszottam, ám a szüleim és a tanulás miatt nem jött össze.” – a vele készült teljes interjút ide kattintva olvashatjátok el.




