Hétkor kezdünk Herningben. Hajrá, Fradi!

FC Midtjylland 3:1 Ferencváros
Gól: Rui Pedro

20:49 Vége a mérkőzésnek és az európai szereplésnek is
A párharc során 45 percig tudtunk méltó ellenfelei lenni az FCM-nek, a visszavágón már megközelíteni sem tudtuk az első meccsen mutatott játékunkat, a dánok teljesen megérdemelten léptek tovább az Európa Liga selejtező harmadik körébe kettős győzelemmel, 7-3-as összesített eredménnyel.

20:46 90. Három perc lesz a hosszabbítás.

20:44 88. Lesgól
Hiába emel Lovrencsics Balázs a hálóba, egy kicsit előrébb volt a védőknél.

20:43 87. Cserélünk:
Priskin le, Csonka be.

20:43 87. Hassan lő
Az FCM játékosa vezeti hosszan a labdát, majd el is lövi, Dénes fogja meg.

20:39 83. Még egy szöglet
Ebből sem tudunk veszélyeztetni.

20:38 83. Szöglet
Gorriarán lövi be, kifejelik.

20:37 81. Gól…
Labdavesztés után kiugratják Sorlothot a dánok, a saját térfeléről indul, így lesről szó sem lehet, végül elgurítja Dénes mellett, 3-1 oda.

20:35 79. Ez jó lehetett volna…
Szépen ugratja ki Nando Priskint, de Tamás sajnos hosszan veszi át, ebből komoly lehetőség alakulhatott volna ki.

20:34 78. A harmadik dán csere:
Drachmann megy le, Duelund áll be.

20:31 75. Dibusz!
Lovrencsics Balázst szerelik talán szabálytalanul, de a síp néma marad, egyből előrevágják Sorlothnak, aki bemegy a büntetőterületen belülre és lőni is tud, Dénes fogja.

20:28 72. Újabb dán sárga
Sorloth csúszik oda csúnyán Gorriaránnak.

20:28 71. Gól…
Négy passzból megver minket a Midtjylland, Poulsen adja a gólpasszt balról, Nissen fejezi be fejjel jobbról, öt méterről, 2-1 oda.

20:24 68. Nagy FCM helyzet
Batik nem tudott tisztázni, Hassan viszi el a labdát, az ötös sarkáról ellövi Dibusz és a kapu mellett is.

20:24 68. Priskin fejes
Batik beadása után, nem erős, a kapus könnyen fogja.

20:21 65. Sárga lap
Dal Hende kapja, miután felrúgta Kundrákot.

20:20 64. GÓÓÓL!!!
Egy jó pontrúgás, Gorriarán adja be, Rui Pedro fejel középről, a hálóba, 1-1.

20:20 63. Szöglet
Gorriarán akciójából. Nem veszélyes.

20:19 63. Cserél az FCM:
Wikheim le, Kroon be.

20:18 61. Dán kontra
A bedobásunk után veszélyes kontrát vezetnek a dánok, a gólszerző Wikheim megy a kapura, Batik sem tudja megállítani, ellövi Dibusz mellett, a kapu mellé.

20:15 58. Szöglet
Rui Pedro ugratja ki szépen Kundrákot, a beadás gyenge, de a sarokból jöhetünk, abból egy nem túl veszélyes fejes következik, amit blokkolnak.

20:14 57. Dán löket
Egy pontrúgás után szerzi vissza a labdát az FCM, majd éles szögből Nissen lő erősen, de nem találja el a kaput.

20:10 54. Szöglet
Batik lövésébe érnek bele, miközben rátartanak a lábára. Nandó tekeri be, kifejelik, Gera próbálja rálőni, de nagyon mellé megy.

20:09 52. Megint blokkolnak
Lovrencsics Balázs szemébe kapnak bele, a szabadot testvére íveli fel, kifejelik, Amadou lőne kapura, de megint a blokkba.

20:07 51. Szöglet
Az FCM-nek, közben Zoli visszajött a pályára. Poulsen lövi. Szabadrúgás kifelé.

20:05 49. Gera marad lent
Dal Hende könyökölte fejen Zolit, ápolni kell.

20:05 48. Újabb blokkolt lövés
Amadou indul meg egy labdával, majd keresztbe lövi, amit még sikerül befutnunk. Középre játszunk, majd lövünk, de ismét a védőt találjuk el.

20:02 46. Elkezdődött a második félidő.

20:02 Cserél az FCM:
Onuachu helyére Sorloth áll be.

19:48 Félidő
Nekünk kellene lőni a gólokat, de igazán veszélyes helyzetet sem tudtunk kialakítani, miközben az FCM akár többször is betalálhatott volna. Emellé jött az újabb sérülés is, ami úgy kellett nekünk, mint ablakos tótnak a hanyattesés. Összesítésben 5-2 a dánok javára.

19:47 46. Gorriarán lő
Lovrencsics Balázs tartja meg jól, Priskin pedig hátra játszik, Nandó lő húszról, de blokkolják.

19:45 45. Egy perc lesz a ráadás.

19:43 44. Csere
Bőle helyére Kundrák Norbi áll be.

19:42 43. Újabb sérülés…
Úgy néz ki, hogy Bőle Lukács nem tudja folytatni.

19:39 40. Még egy sárga
Ezúttal a dánoknak, Drachmann csúszik rá keményen Bőlére.

19:38 37. FCM szöglet
A negyedik, mi egyet sem lőttünk. Priskin kap egy sárgát Dal Hende elleni megmozdulása miatt. Poulsen tekeri be, kifejeljük, amit Hassan bombáz rá, az erős lökete célt téveszt.

19:35 34. Gól…
Vezet az FCM: szépen indítják Nissent, a beadásra Wikheim érkezik és közelről nem hibázik, 1-0 oda.

19:32 32. Eltaláltuk a kaput
Amadou húz befelé a szélről, majd bead, Bőle érkezik, de nem tud jól belestukkolni fejjel, így Hansen kapus kezében landol a labda.

19:30 30. Sárga lap Onuachunak
A hórihorgas támadó másodszor üti meg Batikot.

19:28 28. Bedobás
Újabb FCM támadás, Wikheim lövését Dibusz lábbal hárítja. A taccsot kivágjuk.

19:26 26. Ezt megúsztuk…
Nissent ugratják ki, a beadását Onuachu a kapu torkából hihetetlen módon hátrafelé lövi…

19:25 25. FCM szöglet
Poulsen lövi, miután a bíró Batikot és Onuachut figyelmezteti. Kihoznánk Amadou révén a labdát, de szabálytalankodnak ellene.

19:23 23. Dibusz védés
Szépen adogattak a dánok, majd Hassan küldi meg 25-ről, Dénes vetődve üti ki oldalra a labdát.

19:20 20. Dibusz…
Bedobás után beadás, Dénes alászalad, Sparvot Csernik zavarja egy kicsit, így elvéti az üres kaput fejjel.

19:18 18. Dán kontra
Szépen támadtak a hazaiak, a végén Bőle szabadít fel, Nissen rátart a lábára, itt elmarad a lap…

19:16 16. Dán szöglet
Gerzson tisztázása után. Poulsen lövi be, nagy küzdelem a labdáért, végül felszabadítunk.

19:14 13. Dibusz bravúr!
Poulsen beívelését Sparv küldi rá erősen fejjel, Dénes a helyén van, a kipattanót ráduplázzák, az fölé.

19:12 13. Amadou is sárga lapot kap
Ő is, mint Csernik, Hassant találta el.

19:11 11. Eddig nem túl izgalmas a mérkőzés
Sok mezőnyfault, több rossz átadás mindkét oldalon.

19:04 4. Sárga lap
Csernik rántja le a meginduló Hassant. A szabadrúgás nem veszélyes és fúj is a spori.

19:03 3. Lovrencsics Balázs szerez labdát
Ebből pedig Bőle indulhat meg, nem bead, hanem lő ballal, mellé.

18:59 1. Elkezdődött a meccs.
Mi indítottuk útjára a labdát.

18:57 A „neon” mezünkben játszunk ma.
Az FCM pirosban lép pályára.

18:51 Kint nincs olyan hőség, mint itthon
A helyi jelentések szerint 19 fok van Herningben, és eső is várható.

18:50 A mai csapat:
Dibusz – Lovrencsics G., Batik, Gera, Csernik – Bőle, Gorriarán, Rui Pedro, Amadou – Lovrencsics B., Priskin

Cserék: Holczer, Kundrák, Böde, Leandro, Otigba, Csonka, Varga

A mérkőzést élőben közvetíti a Duna World, amelyet a Médiaklikken keresztül online is követhetsz, ha külföldön vagy a határon túl vagy, ide kattintva találsz segítséget, hogyan cselezheted ki a régiózárat.