Klubunk fiatal tornászának kisebb sérülése jó ütemben gyógyul, így bekerült a csapatba.

Idén Győr ad otthont az EYOF-nak, azaz az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak, amely az olimpiai mozgalom harmadik legjelentősebb eseménye.

A rangos rendezvényre kijelölték a fiú tornászok EYOF-csapatát is, amelyben a ferencvárosi tornászok közül Tomcsányi Benedek képviseli a magyar színeket, míg Vízlendvai Máté tartalékként készülhet.

A magyar tornászcsapat július 10-étől az EYOF helyszínén készül.

A fiú tornászok versenyprogramja a következő
– Július 25., kedd – Fiú csapatverseny
– Július 27., csütörtök – Egyéni összetett döntők
– Július 28-29., péntek, szombat – Szerenkénti döntők

Puskás Jenő, utánpótlás szövetségi kapitány:

A csapat a héten még együtt edz a felnőtt kerettel Tatán, majd jövő héttől már Győrben lesznek, és úgy néz ki, hogy ezen a héten felépül a terem, így a verseny helyszínén tudnak majd készülni. A szokásos menetrend szerint haladunk, a héten és a jövő héten is lesznek szólítások, a sok sérülés után pedig lassan kezdenek letisztázódni a gyakorlatok is, néhány versenyzőnél vissza kellett venni az anyagerősségből, hogy rámenjünk a biztonságra. Tomcsányi Benedek talaján egyszerűsíteni kellett.

Fradi.hu, MATSZ